Pinto, Vivian De Sola: A Piccadillyn (At Piccadilly Circus in Hungarian)

I wander through a crowd of women,
Whose hair and teeth are false,
Whose lips and cheeks have artificial colours,
Whose dress is artificial silk and velvet,
Whose talk is mainly lies.
 
And I remember
How once I dreamed of Truth:
It was a fair green tree,
Growing in an open grassy place
Beside cool flowing water…
 
They have cut down the tree.
Its sap dried up long ago.
Perhaps some fragment of it still remains
Embedded in an ugly garish building.
 
But most of it is turn’d to poisonous dust,
Blown through the stifling streets of slums.

Asszonyok tömege között megyek,
akiknek haja és foga hamis,
kiknek arcán-ajkán mesterséges a szín,
kiknek ruhája bársony s műselyem,
és hazugság minden beszédük.
 
S eszembe jut,
hogy az Igazságról álmodtam egyszer,
szép, zöld, sudár fa volt,
szabadban virágzott, füves helyen,
hömpölygő, hűs víz partja mentén...
 
A fát kivágták.
A törzse rég kiszáradt.
Néhány szilánk tán megmaradt belőle,
egy mocskos bérház omladó falában.
 
De a többi része por már, mérgező por, s szél fújja
most a nyomornegyedek fullasztó utcáin keresztül.