Vallejo, César: Hidegen megszemlélem (Considerando en frío, imparcialmente... in Hungarian)

Considerando en frío, imparcialmente,
que el hombre es triste, tose y, sin embargo,
se complace en su pecho colorado;
que lo único que hace es componerse
de días;
que es lóbrego mamífero y se peina...
 
Considerando
que el hombre procede suavemente del trabajo
y repercute jefe, suena subordinado;
que el diagrama del tiempo
es constante diorama en sus medallas
y, a medio abrir, sus ojos estudiaron,
desde lejanos tiempos,
su fórmula famélica de masa...
 
Comprendiendo sin esfuerzo
que el hombre se queda, a veces, pensando,
como queriendo llorar,
y, sujeto a tenderse como objeto,
se hace buen carpintero, suda, mata
y luego canta, almuerza, se abotona...
 
Considerando también
que el hombre es en verdad un animal
y, no obstante, al voltear, me da con su tristeza en la cabeza...
 
Examinando, en fin,
sus encontradas piezas, su retrete,
su desesperación, al terminar su día atroz, borrándolo...
 
Comprendiendo
que él sabe que le quiero,
que le odio con afecto y me es, en suma, indiferente...
 
Considerando sus documentos generales
y mirando con lentes aquel certificado
que prueba que nació muy pequeñito...
 
le hago una seña,
viene,
y le doy un abrazo, emocionado.
¡Qué más da! Emocionado... Emocionado...

Pártatlanul, hidegen megszemlélem
az embert, aki szomorú, köhög, és mégis
elgyönyörködik égő mellében,
és egyetlen tette, hogy a napokból
összeférceli önmagát,
de máskülönben gyászos, fésülködő emlősállat...
 
És végiggondolom,
hogy az ember munkából botladozott elő,
hogy elnyomott főnök mindegyik,
az idő beosztottja,
érmein viseli brutális arcát,
s vaksin is megtanulja
és cipeli magával messziről
az éhező tömeg szokásait...
 
S erőlködés nélkül megértem,
hogy az ember néha magábaroskadva ül,
mint aki sírni szeretne,
és tehetetlenül megadja magát
és jó asztalos lesz, izzad, öl,
aztán énekel, ebédel, begombolkozik...
 
Ha jól meggondolom,
az ember valójában csak állat,
de ha felém fordítja arcát, szomorúsága szívenüt.
 
Ha megvizsgálom
otthonát, hova hazatalál, illemhelyét
és bánatát, mellyel szörnyű napját bevégzi,
 
megértem, miért tudja,
hogy szeretem, és szeretettel
gyűlölöm őt, meg hogy közömbös is...
 
De áttekintve dokumentumait,
találtam nála egy igazolást arról,
hogy egészen kicsinek született...
 
Intek neki,
jön,
s én megindult lélekkel megölelem,
Mi mást tehetnék?!