Silva, José Asunción: [Ó csillagok fenn, fenn az űrben] ([Estrellas que entre lo sombrío] in Hungarian)

Estrellas que entre lo sombrío,
de lo ignorado y de lo inmenso,
asemejáis en el vacío,
jirones pálidos de incienso,

nebulosas que ardéis tan lejos
en el infinito que aterra
que sólo alcanzan los reflejos
de vuestra luz hasta la tierra,

astros que en abismos ignotos
derramáis resplandores vagos,
constelaciones que en remotos
tiempos adoraron los Magos,

millones de mundos lejanos,
flores de fantástico broche,
islas claras en los oceanos,
sin fin, ni fondo de la noche,

¡estrellas, luces pensativas!
¡estrellas, pupilas inciertas!
¿Por qué os calláis si estáis vivas
y por que alumbráis si estáis muertas?...

Ó csillagok fenn, fenn az űrben
a homály meg a végtelenség
és az ismeretlen között, fenn,
ti sápadt, tömjénfüst-szemecskék,

köd-lángok, mik oly távol égtek
az elborzasztó végtelenben,
hogy fényeteknek csak visszfénye
csillan meg olykor földi szemben,

nem-ismert örvények torkából
ragyogó bizonytalan árnyak,
csillagképek, miket a távol
múltban a mágusok imádtak,

gyémánttűk milliárd egekben,
milliom világ a Semmi szárnyán,
szigetek az éj feneketlen
és végnélküli óceánján,

ó csillagok, tűnődő fények,
bizonytalan pupilla-bolyhok -
miért hallgattok, hogyha éltek,
s ha nem éltek: miért ragyogtok?