Kangro, Maarja: Napraforgó (Päevalill in Hungarian)

Ah, päevalill, närtsinud lill,
impeeriumi sugulane,
ma olin pikalt ära
ja nüüd sa oled longus.
Vaasipõhjas on veel vett,
aga sina tahtsid imetlust
nagu minagi, ja see
peab aina kasvama,
et söönuks saaksime.
Ent aeg teeb aina uusi avausi
ja liikumine uusi lõikeid,
ja neid ei jaksa lõpuks keegi täita,
ja ühel hetkel jäävad nälga
elajad-impeeriumid ja pudenevad
kõik. Sa vaene lilleke, su safranpuru.
Suur Krõmps käib iga päev
ja kõik laibad
on puuduliku
imetluse tagajärg.

Ah, napraforgó, elszáradó virág,
egy birodalom örököse,
régóta velem vagy
és most megfonnyadtál.
Bár víz van még vázádban,
hisz azt akartam, hogy úgy becsüljenek
mint én, s ez majd
növekedésre sarkall és elég
ahhoz, hogy életben maradj.
Az idő mindig új lehetőségeket hoz elő
és a változás új sebeket tép,
semmilyen siker nem örök;
emiatt vesztik el éhük
a birodalmak s összeroskadnak, mint
a világ. Te szegény kis virág, sáfrányporoddal.
Nagy Reccs van minden nap
és valami mindig meghal
ha már hiányzik
a csodálat.