Haavikko, Paavo: Most, hogy a császárról beszélek (Kun nyt kerron keisarista in Hungarian)

Kun nyt kerron keisarista näet hänet,

                                keisarin, kesken kaiken,

kun nyt kerron keisarista, näet: talvi on,

                                keisari yksinäinen,

keisari on kuva joka käy selväksi hämärässä,

keisari on kuva,

hämärä on tulemassa,

on ryteikkö rinteillä kuin kotkanpesä,

                                oksien tiuha kuivuus,

ja keisari on yksin ja hän on kirkas,

hän on huvilinnassa joka on kylmä talvella,

hän on se jonka näet pimeässä selvimmin,

ja ajatus, lintu, huuhkain, sokko ajatuksesi

sentään näkee myös pimeässä keisarin.

Olen johtanut sinut harhaan ja seisot

                                 talvisen vuoren äärellä

ja koet tähystää oksien halki keisaria

                                 jota ei olekaan,

kun suljet silmäsi näet keisarin taas

huvilinnassaan ja hänen kuvansa on kirkas,

olen johtanut sinut harhaan, avaa nyt silmäsi

                               äläkä kuuntele minua,

keisarkunnan voima on sinun sydämessäsi,

                               siellä se on vahva,

keisarkunta syntyy ja kaetuu silmää

                               räpyttämällä,

se kuolee kun silmät avautuvat.

Most, hogy a császárról beszélek, látod őt,

                                        látod a császárt,

Most hogy a császárról beszélek, látod:.

                     tél van, a császár magában ül,

a császárkép csupán, mely a sötétben kirajzolódik,

kép csak a császár,

a sötét közel,

a domboldalban bozót nő, akár egy sasfészek,

                                       száraz ágak gubanca,

és a császár magában ül és az arca fénylik,

nyaralójában ül, hol télen megvesz a hideg,

ő, akit jobban látsz sötétben, és a gondolat,

a vak uhumadár, gondolatod mégis élesebben

látja sötétben a császárt.

Félrevezettelek és most egy téli domb tövén

                                                   csücsülsz,

az ágakon át próbálod kilesni a császárokat,

                                       akik nincsenek is,

ha behúnyod szemed, nyári palotájában látod

a császárt és fénylik az arca,

félrevezettelek, nyisd ki hát szemed,

                                    ne hallgass tovább,

a birodalom súlya ott ül még szíveden,

pedig születik és elbukik minden zárt

                                    szemhéjad mögött,

ha kinyitod szemed: porrá omlik széjjel

                                                    az egész