Parun, Vesna: Nyitott ajtó (Otvorena vrata in Hungarian)
|
Otvorena vrata (Croatian)I ptice, kad u jesen napuštaju svoje močvare, prošapću zbogom pognutim i nijemim trskama s kojih iščezava odsjaj ljeta. I drvo se s drvetom rastaje u tjeskobi i u nujnosti naslonovši grane odsutne jedno na drugo i slušajući rijek.
A on je otvorio vrata kolibe, pogledao nebo i otišao, ostavivši upaljenu svjetiljku kraj nepomičnih knjiga, i tišinu zamućenu lelujanjem sjenka.
O noći, pretvori ga u crni kamen na raskršću ispod oštre planine s koje se urlik vukova spušta do mora. Neka pokraj njega napada lišće sakrivajući svojim šuštanjem njegovu neveselu usamljenost. I mjesec neka ga zaobiđe ne zlateći njegove rubove svjetlošću kojom smiruje doline.
Pretvori, o noći, njegovo srce u cvijet na visokim bregovima nehaja, gdje više ne dopiru moje suze pomiješane sa slanošću algi.
Pretvori ga u hladno ostrvo surovih i neprijaznih obala na koje nikada neće sletjeti ni roda ni srebrni ždral.
Vihori sa sjevera i juga neka uznemiruju njegove rtove okružene humkom talasa i posvuda uokolo njega neka se prostre tuga mora i očaj i vječna zamišljenost.
Ja ću tada zatvoriti vrata i pogasiti umornu svjetiljku. A noć će biti veoma blaga i neće se ničega sjećati
On će biti nestvaran. Daljina pružit će se između njega i mene kao dobra prijateljska ruka koja zaklanja pustoš svijeta.
|
Nyitott ajtó (Hungarian)A madarak is, amikor elhagyják ősszel a mocsarakat, halk isten veleteket súgnak a némán hajladozó nádszálaknak. amelyekből tovatűnik a nyár tündöklése. A fa is, ha elválasztják a társától a bajban és a bánatban, mintha megtámasztaná a hiányzó ágait, a folyó sodrását kémlelve.
Ő meg kinyitotta a kunyhó ajtaját, felnézett az égre és elment. Égve hagyta a lámpát, a mozdulatlan könyvek mellett, hátrahagyva a süket csendet, melyet csak árnyak imbolygása zavar meg.
Ó, éj, borítsd gyászba, változtasd sziklává a vad hegyek alatti kereszteződésben, ahonnan a farkasok vonítása a tengerig hallik! Hulljanak rá levelek, hogy suhogásuk elrejtse szomorú magányát. A hold is kerülje el, ne aranyozza be, a fénnyel mely lenyugtatja a völgyeket.
Változtasd szívét virággá ó, éj a közöny magas bércén, ahol már nem érik el könnyeim, az algák sós ízével keverve.
Változtasd rideg szigeti kietlen és zordon parttá, melyre soha nem fognak leszállni se a gólyák se az ezüstszintű darvak.
Tépjék északi és déli viharok a hullámok morajába vesző fokait és körülötte mindent árasszon el. tengernyi bánat, kétségbeesés és örökös gondterheltség.
És akkor majd becsukom az ajtót, eloltom a megfáradt lámpát, az éjszaka majd gyöngéd lesz, törli az emlékeket.
Ő akkor majd ködképpé válik. Jótékony távolság ereszkedik közénk, mint baráti kéz, amely eltakarja a világ kietlenségét.
|
