Mindenkire bűnös gondolatok támadnak
egy ilyen embertelen aluljáróban. Sem a fönt
elzúgó vonatok zaja, sem a szél nem tudja
kisöpörni őket a homloküregem mögül. Egyedül
a felismerés. “Ez itt valakinek az otthona volt”
– nyög fel egy elnyűtt szivacs a hugyos paplan alól.
Mellette könyvek és szatyrok szanaszét. Napokkal
később hiányuk már üvölt, mint a kútba esett
szomszédasszony, akit csak hónapokkal később
kezdenek el keresni. Már ha egyáltalán szemet szúr
a hiány. Minden újra mozdulatlan, amint eláll a szél.
Az este tovább lüktet. Ez is csak egy emberkísérlet.
