Arany János: Totka Agnesa (Ágnes asszony in Slovak)

Ballada

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
     Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Balada

Totka Agnes’ na potoku
biele prestieradlo perie;
bielu plachtu, skrvavenú
plachtu prúd jej chvce-berie.
.....Ó, milosrdný Otče, neopusť !

Shlúknu sa ta uličníci :
Totka, čo periete? — „Hach, tu
vy? — Cit, cite! Krv z kurčaťa
sfafrila mi tenkú plachtu.“
.....Ó, milosrdný atd.

Súsedy sa sbebnú: Kde ti
muž, Agneška ? zahriač ľudí —
„Stvorička, veď spí on v izbe!
Neiďme dnu, bo sa z budí.
.....Ó, milosrdný atď.

Príde hajdúch: Agnesa, hneď
do areštu sober sa ty.
„Joj, holúbku, jak ísť môžem,
pokým flak ten nevypratý!?“
.....Ó, milosrdný atď.

Žalár v hĺbke: sotva v stave
veň sa paprsk dopratať; och,
vlas ten, toť, žalára slnce,
jeho noc však plná mátoh!
.....Ó, milosrdný atď.

Chúďa, Agnesa v ten denne
hladí lúč, sťa do oblôčka,
hladí stípkom, — lúč sa všetok
do Jedného vmiesti očka.
.....Ó, milosrdný atď.

Bo, ledaže odvráti sa,
shon ju príšer v tanec vábi;
nech nie svetielce to malé,
tak, sa jej zdá: zblaznela by.
.....Ó, milosrdný atď.

Vtom však, čas uplynúc, závor
temnice jej škripne v uši:
Agnesa pred súdny dvor
stane rúče, jak sa sluší.
.....Ó, milosrdný atď.

Kroj si sriadi, dbá na ručník,
šata aby šumná riasa;
vlasí tu-tam zhladí kader,
nech nemyslia: fiomiatla sa.
.....Ó, milosrdný atď.

Ako vkročí: zelený stôl,
uňho vážni páni starí;
s ľútosťou ju obzerajú,
bez, hnevu, bez chmury v tvári.
.....Ó, milosrdný atď.

 „Ženička, čos’ zrobila? Hriech
hrozný, ťažká obžaloba!
Páchate! sám, hla, tvoj frajer,
vyznal, že ste vinní oba.
.....Ó, milosrdný atď.

On odvisne zajtra, on, čo
zabil tvojho muža; tebe
do smrti však príde pykať
v rabstve o vode i chlebe.“
.....Ó, milosrdný atď.

Zobzerá sa Agnes’, zvedieť
chtiac, či vládze smysly zcela?
Čuje hlas, rozumie slovám,
a kým to zná: „Nezblaznela.“
.....Ó, milosrdný atď.

No, čo o mužovi riekli,
reč to taká divo-pustá;
len to jasné jej, že ju
domov viacej neprepustia.
.....Ó, milosrdný atď.

Nuž. nariekať počne, fikať,
slzy lejúc rovno pľute:
s Talie tak prší rosa,
vodné perly s kriel labute.
.....Ó, milosrdný atď.

 „Velkomožní páni, majte
Boha v srdci — na mňa zrenia:
doma práce moc, nemôž* m
vám tu sedieť zatvorená.
.....Ó, milosrdný atď.

V posteľnej tkvie škvrna plachte,
musím krv tú vybrať hľadieť:
juj, nech b}' tam brud ten zostal,
kde by som sa musela dieť!?“
.....Ó, milosrdný atď.

Jeden na druhého pozrú
sudcovia, očujúc taký
ponos. Ticho. Ústa mlčia.
iba_ čo hlasujú zraky.
.....Ó, milosrdný atď.

 „Domov choď, úbohá žena !
Vybiel plachtu skrvavelú;
domov iď, Boh daj ti sily
a milosti k tomu dielu.“
.....Ó, milosrdný atď.

A Agnesa na potoku
prestieradlo znova perie;
bielu plachtu, čistú plachtu
náhly prúd jej chyce-berie.
.....Ó, milosrdný atď.

Bo nadarmo plátno čisté,
krvi znak v ňom celkom bledý
Agnesa ho vždy zrie ešte,
práve tak, jak v non 7'ŕn/v.
.....Ó, milosrdný atď.

Od svitu do mraku stáva
vo vode u stolca: prudký
tok jej kudlí chvejnú tôňu.
bludár vetrík vlasí skrutky.
.....Ó, milosrdný atď.

Za mesačných nocí vše, keď
v rancoch vody luna íska:
s pleskom zaostávajúcim
biely piest jej vo svet blýska.
.....Ó. milosrdný atď.

Tak to ide s roka na rok,
v zime, v lete, bez spočinú;
svieža tvár jej škrie úpekom,
kolienka jej mrazom sinú.
.....Ó. milosrdný atď.

Šedivejú chlpy vlasí,
vranné raz, sfa eben vlásky:
na hladkom sa obličaji
potyorné sberkajú vrásky.
.....Ó, milosrdný atď.

A. Agnesa na potoku
vetchý strap svoj perie, perie —
Z bielej plachty rusliny jej
divoký prúd chváce-berie.
.....Ó, milosrdný Otče. neopusť!