This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Arany János: Surnulekutsumine (Tetemre hívás in Estonian)

Portre of Arany János

Tetemre hívás (Hungarian)

A radványi sötét erdőben
   Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
   "Ime, bizonyság Isten előtt:
   Gyilkos erőszak ölte meg őt!"

Kastélyába vitette föl atyja,
   Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
   Vérben, ahogy volt, nap nap után
   Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
   "Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
   Jönne siratni?" - "Vissza neki;
   Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"

Fojtva, teremről rejti teremre
   Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
   Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
   Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
   Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
   Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
   Sárga viaszfényt nyughelye kap.

"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
   Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
   Állva fejénél az, vagy emez:
   "Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."

"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
   "Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
   Váddal az önnön szívemig ér:
   Mindenki gyanús nekem, aki él!"

"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
   Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
   S nem harc mezején elomlania.
   Erre se vérzik Bárczi fia.

"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
   Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
   Kedves urára szánva tekint.
   Nem fakad a seb könnyre megint.

"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
   Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
   Mindre nem érez semmit a holt:
   Marad a tört vér - fekete folt.

"Jöjjön utolszor szép szeretője,
   Titkos arája, Kund Abigél!"
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,
   Arca szobor lett, lába gyökér.
   - Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
   Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
   Döbbenet által a szív ere fagy:
   "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
   Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
   Tanum az Ég, s minden seregi!
   Hanem e tőrt én adtam neki.

Bírta szivem' már hű szerelemre -
   Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
   Mert ha nem: ő kivégzi magát.
   Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
   Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
   S vércse-visongással rohan el.
   Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
   Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
   Ki csak úgy játszott a legénnyel,
   Mint macska szokott az egérrel!"

1877 okt. 27



Uploaded byKárpáti Göttler László Antal
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Surnulekutsumine (Estonian)

Kord Radványi pimedast metsast
leiti surnuna Bárczi Benõ,
oli pikk, terav puss südames tal:
„Jõhker vägivald, julm veretöö —
vaata, jumal, ja mõrtsukat löö!”

Isa käsul ta lossi viidi,
saali, mis oli külm nagu jää;
ei pestud, ei rüütatud siidi:
mitu päeva ta vedeles sääl
veres lihtsa puulavatsi pääl.

Neli taprimeest valvama säeti:
„Ükski hing siia tulla ei või!…”
„Ent kui ema või õekene väeti
tuleks leinama?” — „Tagasi kõik;
minu käsku peab kuulama mõis!”

Saalist saali käib hiilides kurbus,
naiste nuuksumist ruumid on täis. —
Isa kullina „surnule kutsub”
pitsatkirjaga halbu ja häid:
haava veritsus vastab, eks näis.

Saali varjab must kalevikangas,
südapäevalgi pime on sees.
Surnu ümber on seismas kui sambad
küünlad, krutsifiks, papp, ametmees:
ruumi valgustab tuhm vahaleek.

„Kui tal vaenlasi oli, nad tulgu!”
Kõik kutsutud saabuvad reas;
tühi töö! Haav üldse ei tilgu,
kui nad ükshaaval mööduvad peast.
„See pole… too pole mõrtsukas seal.”

„Kes siis?…” nii hüüatab pahane Bárczi,
„nuhtluse ära on teeninud ta;
kui ma ka endale süükoorma saaksin,
põlist verd vabalt lasta ei saa —
kõiki, kes elavad, kahtlustan ma!”

„Tulgu siis sõbrad, vaadaku teda!”
Siseneb mitu head sõjameest:
valus on näha neil noort, verist keha,
kui pole lahingus langenud see.
Bárczide poeg ei veritse veel.

„Tulgu ka õukond! Väiksed ja suured…
Tulgu Bárc-küla, viimne kui vend!”
Isanda käsul kõik käivad ta juures,
nutuga talle näitavad end.
Haavast ei tule tilkagi verd.

„Tulgu ta ema! Õbluke õde!”
Tütarlaps kaugelt kiljatab: aih;
emake embab, pisarad põsel,
ulgudes poega… Tummaks jääb laip:
veri on kuivanud — tumepruun laik.

„Tulgu üks kaunis naisolend siia —
Abigél Kund, ta salane arm!”
Tuleb — silm välgub, kui pussi näeb piiga;
kivistub nägu, juureks saab jalg
— punast verd purskab noormehe arm.

Jõudmata oiata, tilkagi nutta,
õudusest tardumas südame soon,
peremees lavatsi poole ruttab;
ametnik otsuse kuuldele toob:
„Sina ta tapsidki, neiuke noor!”

Kaks korda karmit kõlavat sõna
nõiutult kuulab, siis sosistab neid:
„Bárczi Benõt ei tapnud mina —
tunnistab Taevas ja kõik ta väed! Ei:
minult vaid pussi sai minu peig.

Juba mu süda ta armu juhtis —
tõkkeid meil pole, ta teada võis siis,
ikkagi minult üht „jah”-sõna tahtis,
muidu end tappa lubas just nii.
Naljaga andsingi noa: no mis siis!”

Neid kisub metsikult noatera ihust
välja, ta silm pillub tavatut tuld,
naerab ja nutab, pikk puss välgub pihus,
siis tõttab minema kiirelt kui kull.
Keegi ei puutu, kui oleks ta hull.

Juba ta väljas tänaval silkab,
julgeb veel laulda ja tantsida;
laul on tal lõbus: „Oli kord plika,
kes ainult nii mängis poisiga,
nagu kass hiire või rotiga!”



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.scribd.com

minimap