This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Babits Mihály: Forse il diluvio... (Talán a vízözön… in Italian)

Portre of Babits Mihály

Talán a vízözön… (Hungarian)

Irtóztató telünk volt az idén,
mintha meg akarná mutatni a
természet hogy még ő is létezik,
őt se lehet semmibe nézni, mert
époly gonosz tud lenni mint az ember.

Koppanva estek le a madarak
az ágról, fagyva ért az őzike
könnye a földre, a vadállatok
bemerészkedtek a falvakba: hány
élet hullott el úton-útfelen!

Bölcs koldusok a szeméttelepen
háltak, s a mély szemétbe takarózva
megfagytak. Hisz még a kabátos úr is
majd megfagyott az utcán, vagy a rosszul
táplált kályhák köhögős tüze mellett.

S a legborzasztóbb hogy már a tavaszt sem
szabad kívánni! Máskor oly epedve
vártuk, most félve gondolok reá,
hogy több sebet fakaszt majd mint virágot
s jázminillattal hullaízt kever.

S titkos vérszomjunk mégis ezt kívánja!
Vagy mint rossz kártyás, nem bírjuk tovább...
Sujtsd el fölöttünk ítéletedet,
olvaszd meg, Uram, nagy folyóidat
és bocsáss újabb vízözönt a földre!

Igen, tedd ezt, ha tán nem akarod,
vagy már méltónak sem véled vigyázni
hogy győzzön az igazság és szabadság
bús földeden: ha a zsarnoknak átadsz
s oly állapotnak, mely rosszabb a télnél.

Megengednéd-e, hogy gyermekeink
gyermekei, gonosz új iskolák
neveltjei már nevét is elfelejtsék
annak ami előttünk szent ma még
s amiért annyit küzdtenek apáink?

Akkor inkább a vízözön! Talán
egy bárka majd azon is fog lebegni!
Egy szabad emberpár és jámbor-édes
állatok, komoly elefánt, bolondos
mókus, szép macskák és erős teve.

1940 eleje



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Forse il diluvio... (Italian)

Abbiamo avuto un inverno terribile,

come se la natura avesse voluto dare

una dimostrazione della propria esistenza,

che non va sottovalutata neppure lei, perché

è capace d’esser’ disumana, come l’uomo.

 

Gli uccelli cadevano con gran tonfo dai rami,

le lacrime dei caprioli, toccavano terra

già congelate, gli animali selvatici si

arrischiavano ad entrare nel paese:

quante vite cessate lungo le strade.

 

I mendicanti saggi dormivano nel mondizzaio,

e sotto la spessa spazzatura, morivano congelati.

Perfino i signori vestiti col cappotto,

quasi – quasi si congelavano in mezzo la strada,

o accanto le stufe insufficientemente riscaldate.

 

La cosa più attroce è, che neppure la primavera

siam’ liberi a desiderare! Altre volte, smaniavamo

nell’attesa, ora la penso perfino con paura,

forse arreccherà più ferite che fiori, mescolando

il profumo dei gelsomini con quello dei morti.

 

Eppure, la nostra sete di sangue è a questo che

ambisce! O, solo come un giocatore perdente,

non resistiamo oltre… O, Signore, esprimi

il tuo giudizio su di noi, sciogli i fiumi e inonda

nuovamente la terra, con un diluvio nuovo!

 

Si, cosi che devi agire, se non vuoi o non

consideri degno occuparti della tua terra

mesta, a far’ vincere la giustizia e la libertà:

se ci consegni al tiranno, a una situazione,

che è dell'inverno molto peggiore.

 

Potrai mai permettere, che i figli dei nostri figli,

cresciuti nelle nuove scuole nefande,

dimentichino perfino i nomi delle cose,

che per noi sono ancora sacre, per cui

i nostri padri avevano combattuto tanto?

 

Venga piuttosto il diluvio! Forse, anche qui

ci sarà una barca a galeggiare! Con una coppia

di uomini liberi, con gli animali mansueti e queti,

l’elefante imponente, lo scogliattolo pazzerello,

e con dei gattini belli e dei cammelli forti.

 

 

inizio 1940



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap