József Attila: Mor min (Anyám in Norwegian)

A bögrét két kezébe fogta,

úgy estefelé egy vasárnap

csöndesen elmosolyodott

s ült egy kicsit a félhomályban - -

Kis lábaskában hazahozta

kegyelmeséktől vacsoráját,

lefeküdtünk és eltünődtem,

hogy ők egész fazékkal esznek - -

Anyám volt, apró, korán meghalt,

mert a mosónők korán halnak,

a cipeléstől reszket lábuk

és fejük fáj a vasalástól - -

S mert hegyvidéknek ott a szennyes!

Idegnyugtató felhőjáték

a gőz s levegőváltozásul

a mosónőnek ott a padlás - -

Látom, megáll a vasalóval.

Törékeny termetét a tőke

megtörte, mindig keskenyebb lett -

gondoljátok meg, proletárok - -

A mosástól kicsit meggörnyedt,

én nem tudtam, hogy ifjú asszony,

álmában tiszta kötényt hordott,

a postás olyankor köszönt néki - -

1931. jan. 6.

Søndagskvelden, mens det skumret,

ble hun sittende ved bordet,

holdt et krus med begge hender,

satt og smilte for seg selv.

Aftensmaten fikk hun med seg

hjem i spann fra snille herskap.

Når vi hadde lagt oss, så jeg

alltid for meg fat som bugnet.

Mor min var hun, sped og liten.

Vaskekoner dør jo tidlig.

Løfter tungt. Og rygg og hode

verker over strykejernet.

Skittentøy var hennes høyfjell,

dampen over kokebaljen

hennes skyer, luftforandring

fikk hun vel på tørkeloftet.

Slik hun stod ved strykebrettet

ser jeg henne, årlig magret, -

brukt og slengt av Kapitalen.

Proletarer, la oss huske!

Nedbøyd ble hun av å vaske.

Aldri så jeg: hun var ung! og

drømmens forkle var så rent at

selv en postmann hilste henne.