Kedvesem erősderekú, karcsú asszony,
ültem már repülőgépen, magasból ő is kicsinek látszik,
de pilótalétemre is megbecsülném.
Maga mossa a ruhát, a hab álmodozva reszket karjain,
letérdel, mintha imádkozna, fölsikálja a padlót és
nagyot kacag, ha elvégezte, kacagása mint az alma,
melybe héjjastul beléharap, olyankor az is
hangosan nevet, ha kenyeret dagaszt,
hajnalban kel föl, mint a pékek,
akik a jólsütő kemencék rokonai,
hosszú lapáttal őrködnek fölöttünk,
fölverődik a liszt és odaszáll a szép,
szabad mellükre, ahol meg nyugodtan
elalszik, mint kedvesem a jószagú ágyban,
hogy elmosogatott s tisztára ölelte szívemet.
Feleségem is ilyen lesz, ha majd
egész emberré növök
és megházasodom, mint az apám.
1925. júl.
