József Attila: Hilsen til Thomas Mann (Thomas Mann üdvözlése in Norwegian)

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(így nem szökik rá hirtelen az éj)
s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kíván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
így kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szívünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,
fő-e új méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Som barnet når det lengter etter hvile 
og halvt i søvne i den trygge sengen 
fremdeles trygler: Bli her og fortell –  
(så natten ikke kommer altfor brått) 
mens barnehjertet slår i angst og spenning 
og ingen aner hva det ønsker mest, 
ditt blotte nærvær eller eventyret: 
Slik ber vi deg: Ta plass blant oss, fortell 
det eventyret som vi aldri glemmer, 
at vi er sammen her, du er til stede. 
Du deler vår bekymring og vårt håp 
for menneskenes slekt og morgendagen. 
Du vet jo godt, en dikter lyver aldri. 
Si oss det sanne bakom all forkledning, 
så lyset kan forvandle våre sinn, 
for vi ei ensomme i nattemørket. 
Slik kan vi gjennomskue våre tanker 
som Castorp gjør det gjennom fru Chauchat. 
Din milde røst kan ingen larm forstyrre. 
Du skiller mellom skjønnhet og gemenskap. 
Ditt budskap løfter oss fra sorg til håp. 
Nå har vi gravlagt vennen Kosztolányi. 
Slik kreften tærte på ham blir vi alle 
fortært av stats-uhyrer og vi spør, 
i redsel spør vi hva vil tiden bringe, 
hvem skaper de forvillede ideer. 
Blir nye gifter tiltenkt våre ganer, 
hvor lenge vil det finnes rom for dikt? 
Men når du taler skimter vi en lysning 
hvor menn kan være menn i ordets mening, 
og frie kvinner kommer oss i møte. 
Slik kan vi være mennesker, fremdeles. 
Ta plass, begynn med eventyret nå. 
Vi lytter til deg i den sene skumring. 
Ditt nærvær gleder oss, vi kan betrakte 
blant alle hvite menn en europeer. 

(1937)