Petrőczi Éva: Le triptyque de Brodsky (Brodszkij-triptichon in French)

Joszif Brodszkij és Baka István emlékére

 
I

Nobel-díjas, macskával
(Joszif Brodszkij portréjára)

Megkaptad a díjat,
de annyi sebet látott
szegény tenyered
kérgét nem a hírnév
bársonyozta újra be, nem;
csak az a stockholmi képeden
szomorú arccal dajkált
kicsi macska,
aki ujjaid öblébe
Murjonka-módra símult,
(mintha orosz cica volna,
egészen olyan!)
mondom, ő egyedül
lehetett a te sorsosod,
ott, a hideg, frakkos diadal
illékony napjaiban.

 
II

Dido utolsó üzenete

„Mellettem alszik már Lavínia,
keményebb húsú, ifjabb, mint te voltál,
de a tűz, amely a húsból oltárt
varázsol, benne nem lángolt soha.”
Baka István: Aeneas és Dido

Látom, eluntad már Lavíniát,
és minden sejted értem,
Didóért kiált.
Értem, ki nem vagyok már

elsőfű csikó, de vagyok
a megérkezés,
s vagyok a búcsúzás,
vagyok, ki úgy szerettem

Trójának fiát,
hogy sósvíz-marta szépséges szemét
távolból is meggyötri még,
ha látni többé nem fog engem.

A máglya sír alattam,
te velem égsz, szerelmem.
Te velem égsz, bár tested itt marad;
önmagad üres, hideg héja vagy.

 
III

Elégia Joszif Brodszkijért

„John Donne aludni tért. Alszik a vers,
Kép, ritmus. Fel sem izzik, meg se dobban,
Mind elcsitulva…”
Joszif Brodszkij: Elégia John Donne-ért
(Gergely Ágnes fordítása)

Joszif Brodszkij aludni tért.
bölcsője szélmarta, kétnevű város,
a Néva megcsúfolt leánya,
nyughelye habmarta dózsei székhely.

Vándorlások-lyuggatta csipke-szívvel
(gyönyörű szívvel, akár a velencei rácsok!)
hagyta el – gyorsan – a világot,
de ím, két poétanő-angyal, Anna, s Marina
kezdte rögvest dajkálni, túlnan, ott,
(Igen, ajkukon angyalok nyelve az orosz!)
Majd megjött költő-bátyja, Auden,
s kezében égszínkék encián-vigaszt hozott.

Legvégül Rilke érkezett,
Pityer élettől korán megkopott szülöttét
Hádész tájain hogy illőn köszöntse.
(Ha ő beszél, a német ugyancsak angyalos,
lágy dikcióba vált!)

Joszif Brodszkij aludni tért.
De ébresztgették négyen odaát,
tanítgatván, hogy feledjen halált,
tanuljon tőlük jó feltámadást.

Joszif Brodszkij aludni tért.
De nem nyelte be kopár sír-torok,
mert ők fogadták, négyen.
Négyen, kiket – neveltjük,ő – e földi létbe,
hívőn-hitetlenül, szépséges és konok
szavakkal annyiszor visszavont.

En hommage à Joseph Brodsky et István Baka

 
I

Laureat du prix Nobel avec chat
(D’après le portrait de Joseph Brodsky)

Ce prix, oui, est le tien,
mais ce n’est guère la gloire
qui velouta le cal
de ta pauvre main
qui accueillit tant de plaies, non ;
seulement, sur ton portrait de Stockholm
câlinée d’une mine triste
cette petite chatte
blottie au creux de tes doigts
à la façon de Muryonka
(tel un petit chaton russe,
oui, absolument!)
je dis bien, elle fut seule
à l’unisson de ton destin
là, en ces jours éphémères
de froid triomphe en tenue de gala.

 
II

Ultime message de Didon

Près de moi, déjà dort Lavinia,
D’une chair plus ferme, plus jeune que tu ne fus,
Mais le feu, qui cette chair la transfigure
En autel, jamais en elle n’a brûlé.
István Baka, Didon et Énée

Déjà de Lavinia tu es las, je le vois
et clame chacune de tes fibres
vers moi, vers Didon.
vers moi qui déjà ne suis plus

pouliche en herbe certes, mais je suis
l’arrivée,
et je suis l’adieu,
celle qui te fus tout amour

toi, le fils de Troie,
dont les beaux yeux picotés par le sel
seront, si loin, mis à la torture,
car me revoir, plus jamais ne pourront.

Le bûcher s’éplore sous mes pieds,
Tu brûles avec moi, amour.
brûles avec moi, quand même survit ton corps ;
toi qui n’es plus que coque vide et froide.

 
III

Élegue pour Joseph Brodsky

John Donne est allé dormir. Dors le poème,
L’image, le rythme. Ni ne brûle, ni ne tremble,
Tout est apaisé…
Joseph Brodsky, Élégie pour John Donne

Joseph Brodsky est allé dormir.
Son berceau est ville venteuse aux deux noms,
fille méprisée de la Néva,
Son sépulcre, résidence écumeuse des Doges.

Le cœur en dentelle, taraudé par l’errance
(un cœur splendide, comme les grilles vénitiennes !)
il quitta le monde – rapidement,
mais voilà, deux anges poétesses, Anna et Marina
se mirent de suite à le câliner, là-bas,
(sur leurs lèvres oui, le russe était langue des anges!)
Puis arriva son grand-frère poète, Auden,
en sa main, consolatrice, une gentiane bleu ciel.

Tout dernier se présenta Rilke,
pour accueillir dignement en terre d’Hadès
ce fils de Petersbourg tôt usé par la vie
(quand il parle, l’allemand se mue en une délicate
causerie angélique !).

Joseph Brodsky est allé dormir.
Mais là, ces quatre tentèrent de le réveiller,
lui enseignant à oublier la mort,
pour qu’il apprît l’art de ressusciter.

Joseph Brodsky est allé dormir.
Mais la fosse nue ne l’a pas muselé,
quatre ils furent pour l’accueillir.
Ces quatre que lui – leur fils – tant de fois ramena,
mi-croyant mi-incrédule, par ses mots
tenaces et somptueux, à la vie terrestre.