This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kántor Péter: Trittico d’amore (Szerelmes triptichon in Italian)

Portre of Kántor Péter

Szerelmes triptichon (Hungarian)

 1. 

Minket Andersen írt: te új, feszes trikódban
gyors léptekkel közeledsz messziről:
mint karcsú vitorlás tükörsima vizen.
S én kőből rakott parti bástya módján
várlak mozdíthatatlanul, sziklaszilárdan.
Az órám nézem: késel, már megint,
de mindegy, nem teszem szóvá ez egyszer.
Az évek telnek-múlnak, meglehet,
de te csak jössz, tükörsima vizen,
és szerelmünkön nem fog az idő,
mondjanak mások bármit, hogy így meg úgy,
a tekintet elkószál jobbra-balra,
s hol ezt, hol azt vesz észre a bámuló szem:
új csípőt, vállat, új térdet, bokát,
s új szájból új édes szót hallani.
Megesik, mondjuk, de minket Andersen írt.
Nekem te vagy a táncosnőm örökre,
ámbátor késel megint, és szokás szerint
mindkét karod a levegőbe nyújtod,
mert balett-táncosnő vagy, én pedig –
ki más? rendíthetetlen ólomkatonád.

 2.

De egy napon, épp hangversenyre menvén,
feltűnt nekem, oldalról és kicsit
kancsítva nézve, az az ismerős pár
a Nagymező utcában, ahogy némán,
dühödten siet az egyik, s a másik
szándékosan lassítva lemarad,
s az ősbűnöket számlálja az ujján,
nehogy véletlen egyet is kihagyjon,
nehogy valami rosszból kimaradjon. 
Egy szappanoperából ismerősek:
huszadik rész, koraesti idill;
az egyik most átmegy a piroson,
a másik kivár, jön a kocsisor, 
aztán csak nézik egymást messziről,
a Kiskörút két oldaláról,
mint két teniszező egy játszma közepén:
most ki adogat? te vagy én?
s közben elered a hideg eső,
fúj a szél, „Csukd már össze a kabátod!”,
„Nem csukom!” – de hisz ezek mi vagyunk:
ott mész a túloldalon, és emitt én.

 3.

Egy ócska tévéfilmet bámulsz önfeledten,
s látom, hogy párás, könnyes a szemed.
Uramisten, mire pazarolod,
ez jár az eszemben, a könnyedet.
S hogy nappal, nehéz súlyokat cipelve,
milyen szigorú, kemény volt az arcod.
Rám nézel, védekezőn mosolyogsz,
mint aki szégyelli, hogy feladott egy harcot.
Sírj csak! Jó sírni; sírj most utólag, és előre,
ki tudja, mikor lesz új alkalom rá.
Főzök egy teát. Vagy inkább igyunk bort?
Akarsz valamit enni hozzá?
Vajon megtennél-e még bármit értem,
mint szerelméért a filmbeli hősnő?
És én, én mit tennék meg? Hozok egy kis sajtot.
Nem látod? A nő bugyuta, a pasas önző.
És az egész történet, az is milyen lapos!
Ahogy futnak az árnyékuk elől!
Miben reménykednek ezek ketten?
A pasas mindig álmodozik, a nő mindig bedől.
Mi közünk hozzá? Mindegy. Na, ne sírj már!

 

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttps://pim.hu/hu/

Trittico d’amore (Italian)

 1
 
Noi siamo i personaggi di Andersen: ti stai avvicinando
velocemente da lontano, stretta nella tua maglietta
nuova: a mo’ di vela agile sull’acqua liscia come l’olio.
Ed io come un bastione costruito di pietra,
t’attendo immobile, solido come la roccia.
Guardo l’orologio: sei in ritardo, di nuovo,
ma non importa, stavolta non farò obiezione.
Gli anni passano lentamente, è possibile, ma tu
continui a venire sull’acqua liscia come l’olio,
sul nostro amore il tempo non lascia alcun segno,
gli altri dicano pure qualsiasi cosa, che così e cosà,
che lo sguardo girovaga a destra e a manca, l’occhio
stupito, a volte vede una cosa, a volte un’altra,
un’anca nuova, spalle, ginocchia nuove, caviglia,
dalla bocca nuova giungono dolci parole nuove.
Capita, diciamolo, ma noi siamo i personaggi di Andersen.
Per me sei la mia ballerina per sempre,
seppure tu stia nuovamente in ritardo, e secondo tua
abitudine, con tutte e due braccia allungate nell’aria, –
perché sei una ballerina, io invece –
chi altro? il tuo incrollabile soldatino di piombo.
 
 2
 
Un giorno, stavamo andando proprio
al concerto, avevo notato, guardando
sottecchi di lato, nella via Nagymező
quella coppia nota, come uno dei due
s’affretta, muto ma furioso, mentre l’altro,
rallentando apposta rimane indietro,
contando i peccati originali sulle dita,  
per non tralasciare casualmente qualcheduno,
per timore di restar fuori di qualcosa di brutto.
Mi sono noti di qualche tele novella:
ventesima puntata, idillio preserale;
adesso, uno dei due passa con il semaforo rosso,
l’altro indugia, arriva la fila delle macchine,
e loro si guardano l’un l’altro da lontano,
dai due lati del piccolo Viale Anulare,
come due tennisti nel mezzo d’una partita:
e adesso a chi tocca la battuta? a te o a me?
nel frattempo inizia a cadere una pioggia fredda,
tira vento, “, –  Stringiti il cappotto addosso”,
“Non lo stringo! – di fatto questi due siamo noi:
tu cammini là, sull’altro lato della strada, ed io di qua.
 
 3
 
Stai guardando beatamente un telefilm dozzinale,
e vedo, che i tuoi occhi son appannati, velati di lacrime.
Dio mio, per che cosa stai sprecando le tue lacrime,
è a questo, che stavo pensando.
E che di giorno, portando i pesanti fardelli,
come era severo, duro il tuo viso.
Mi guardi, sorridi, sei sulla difensiva come
chi si vergogna per aver rinunciato a una lotta.  
Piangi pure! Piangere fa bene, piangi ora a posteriori
e in anticipo, chissà quando ci sarà un’altra occasione.
Faccio un tè. O beviamo piuttosto del vino?
Ne vuoi qualcosa anche da mangiare?
Chissà se faresti ancora qualunque cosa per me,
come l’eroina del film per il suo amato?
Ed io, io cosa sarei disposto a fare? Prendo un po’
di formaggio.
Non lo noti? La donna è stolta, l’uomo è egoista.
E anche tutta la storia, anche quella è banale.
Come scappano davanti la propria ombra!
In che cosa sperano questi due?
L’uomo vagheggia sempre, la donna ci casca sempre.
Che c’entriamo con loro. Non importa. Su, smettila
di piangere!
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap