This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Rakovszky Zsuzsa: Ulica jednokierunkowa (Egyirányú utca in Polish)

Portre of Rakovszky Zsuzsa

Egyirányú utca (Hungarian)

De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”



Ulica jednokierunkowa (Polish)

Ale to, co byto, już nigdy nie powróci.
Czas jest ulicą jednokierunkową.
To co teraz huczy ciągle, przekraczamy
to suchą stopą: to w przeszłość natychmiast
wsiąka. Noga nie poniesie skoczka
nigdy wstecz, nigdy się nie odbije i nigdy
nie będzie catością, co pękło, plama nie zniknie,
albo jeżeli nawet, po drążonych przez robactwo przestrzeni
międzyplanetarnej mógłbyś opadać
głową w górę, póki dosięgniesz punktu,
w którym wszystko szlag trafił, żebyś mógł
naprawić zaplątane oczka przeszłości
od samego początku, żeby było inaczej, nie jak było,
w kołysce uduś tyrana albo też nakłoń
własnego dziadka do tego, by wyemigrował
lub też niespodziewanie stwierdź: oto jesteś z powrotem
we własnym dzieciństwie, jest akurat niedziela,
południe, właśnie nalewają rosół do talerzy,
a ty siedzisz w skafandrze kosmonauty, patrzysz na nich
wszystkich, poroniony embrion
przesztości, idziesz ku nim jak na szczudłach
i może tylko jeden dźwięk, jakbyś ich nakłaniał
albo zakazywał, delikatnie szepczesz: „Zrób to!" albo „Nie rób!"
- wszystko na próżno. Bo przecież nie można
wyciągnąć tylko jednej zapałki, musisz wziąć wszystkie,
tak mocno zaciska je silne pogmatwanie przeszłości.
Jak spychacz przesuwa przed sobą
wszystko co byto i co po tym przyjdzie,
to, co raz się zdarzyło, nigdy się nie kończy, nieważne
winien czy ofiara: nie zapominasz, nie zapominam,
uraza rodzi urazę, rana - ranę. Nie ma tego, kto jak ze zrzuconej
z siebie szaty, z własnej przeszłości by wyszedł
i rzekłby: „Tak, to właśnie ci uczyniłem,
tak samo jak i inni mi czynili, wybacz, proszę!".
A jeśli mógłby, jeśli by jednak powrócił,
ten, kto nigdy i znowu mówiłby o rachunkach za gaz,
o cieknących kranach, a ty odpowiedziałabyś tak jak
niegdyś, ale nie powiedziałabyś: „Nie odchodź jeszcze!
Pół życia mi zabierzesz, jeżeli odejdziesz!".


Source of the quotationBorussia 28/2002, Olsztyn. 86.o.

minimap