I
Sem a csillagrendszerek törvényeitől
nem rettegek már,
sem a szavidtól.
Nézd, komoly vagyok.
Ma este megint nélküled alszom el,
a távolságokat méregetem egymáshoz:
fényévek - százötven kilométer -
két méter értetlen szemek között.
Az ismert világ határkövei közt járok,
csigaként tapogatva dugom ki a szemeimet,
az ismeretlenre meredek,
már nem rettegek, céltudatosan kúszok,
egyre tovább, egyre kifelé,
a törvények szigorúak és egyszerűek,
akár a háromszögek.
Félelem nélkül, a bolygók áradatában
következetesen kutatom a szemed.
II
Nézd, ma a világűrt teleaggatom
a mi dolgainkkal.
Villamosokat képzelek a bolygók közé,
örömöket az öntudatlan anyag forgatagába,
az űr végtelen falába
szegeket verek, kemény gondolat-szegeket.
Ma ez a munkám. Jókedvűen végzem,
mintha várnál haza, leülnénk vacsorázni. -
Hogy jókedvű legyek, a bolygók közé
odaképzellek téged is,
így hamarabb megtalállak.
A kabátod most is gyűrött. Megnyúlt a nyakad,
lefogytál.
Na, fiam, segíthetnél már,
nem győzöm a munkát egyedül.
