Rónay György: Az öreg költő

Minden reggel
tedd magad elé a papírt.
Milyen fehér.
Milyen határtalan.
Hogy tudtál vándorolni rajta,
aggálytalanul, vakmerően,
hajós a tengeren,
fölfedező a sivatagban,
elképzelt partok, ismeretlen
oázisok felé!
Most meg csak ülsz,
tenger partján rokkant hajós,
sivatag szélén leprás beduin,
kalapod melletted a földön,
koldulni tárt tányér,
napestig üresen.
Milyen fehér.
Milyen aprócska börtönablak.
Tedd vissza a fiókba.
Ma sem jutott eszedbe semmi.