Sebestyén Péter: Okrilje (Limes in Serbian)

„Nem önszántamból jöttem. Küldtek. Nálunk ez a bevett szokás; ám valójában kikerülhetetlen törvény. Meg kell jelennünk – kivétel nélkül – minden halandónak, akiben a Kétely és a Hit szintézise elérte azt a fokot, amit – úgymond – megvilágosodásnak hisz.
A dialektika, mint általában, nálad is hibás eredményekre jutott. Vélelmed, miszerint a Sötétség és a Világosság csak és csupán egymás negatív homológjai, nem más, mint analitikai slendriánság. Horribile dictu: szerinted a Szándék (avagy a Terv) része ez a látens koincidencia.
Megengedem: a szellem útjait nem kell folyvást – főleg nem szükséges minden esetben – eltorlaszolni. Hiszem, hogy hiszel engem; hiszed önmagad és hiszed Őt; mi több – bizonyos korlátok között – hiszek választásaid szabadságában. Az a mérték azonban – ami akár a miénkkel is mérhető – jóval azelőtt betelt, mielőtt eljutottál ama premisszákig, amik egyenes folyománya az, hogy én most itt vagyok.
Azok közé tartozol Te is, akik nélkül ostoba és értelmetlen a teremtett világ, de akikkel lehetetlen azt rendben megvalósítani. Az enyém a felelősség, hogy mindenáron megelőzzem a katasztrófákat; azért, mert – bármily gyönyörű is végességében az emberi gondolat – a horizontok nem tágulhatnak a nem létező Végtelenig.
Sajnállak; mint az Igazakat. Most pedig áss egy gödröt” – mondta az angyal, aki egykoron élni hagyta Jákobot.

„Nisam vlastitom voljom došao. Slali su me. Kod nas je to uobičajen postupak; ustvari nezaobilazna zakonitost. Svaki smrtnik – bez iznimke – se mora pojaviti u kome sinteza Sumnje i Vere dostigla takav nivo da poveruje – takorekuć – to je trenutak prepoznavanja. Dijalektika je kao uobičajeno a i kod tebe do lažnih rezultata stigla. Tvoje mnenje prema kojem su Tama i Svetlost samo i jedino uzajamni negativni homolozi nije ništa drugo no analitička površnost. Horrible dictu: smatraš da ta latentna koincidencija je deo Namere (odnosno Plana).
Dozvoljavam: puteve uma ne treba neprestano – pogotovo ne u svakom slučaju – zabarikadirati. Verujem da u meni veruješ; veruješ i u sebi i veruješ u Njega; šta više – u određenim granicama – verujem u slobodi tvojih izbora. Međutim ta mera – koja je i sa našima merljiva – odavno je popunjena, pre no što si na one permise stigao čiji direktan uzrok je da sam sada ovde prisutan.
I Ti pripadaš među one bez kojih je tup i besmislen ovaj svet ali onemogućavaju uspostavljanje reda. Moja je odgovornost da pošto-poto sprečim katastrofe; jer – koliko god je krasan čak i u svojoj konačnosti ljudska misao – horizonti se ne mogu do nepostojeće Beskonačnosti širiti.
Žalim te; kao sve Pravednike. A sad iskopaj jedu raku“ – rekao je anđeo ko je nekad dozvolio da Jakov živi.