Arménia! (Hungarian)
1
Szállnak a felhők és útközbe’ megállnak. (– Látja a hajnalt, aki nem tud elaludni. –) Lassan hajnalodik. S két izmos kovács Súlyos pőrölyökkel kezdi üzletét.
Sötét a tér még, de halkúl a tenger. S hol az éji halász már útjáról visszatért, A sötét öbölből kolduló barátok Hosszú kosarakban hordják a halat.
Sötét a tér még, de halkúl a tenger. S az égő forrásoknak vörös tüze sárgúl. S a derengő világnál sötét tömegeknek Borzasztó uralma kezdetét veszi:
Ki állandóan figyelt egy csillagot, Egy háztetőn zord érckatona áll, Szembe’ van a felkelő nappal, S ha lemegy a nap: sötétbe’ marad. 2
Beteg, bús lelkem rokona, bús alvó kikötő, hol derengő fénynél Halkan, halovány kísértetek járnak: éber hajósok és sárga tüzek, S őrt áll egy fekete katona magosan, s mint fekete angyal az égre mered, S két átkozott patak forr a hegyekről, dörgő patak párhuzamosan… …De jaj, rendületlen áll a sötét látomás, mint fekete angyal, ki zajtól sem riad, És eljövendő bajokat sejtet, állván komoran, És őrködik a táj felett, mert ő a változások őre:
Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s szörnyűket álmodom, S a sötétség lassan, mint meleg nehezék ereszkedik szivemre alá, S a bántott lélek menekűl s vidékeid vánkosára lehajtja fejét, S míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők, Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, – álmatlan szegény szeme lecsukódik, S elalszik a homályban. Uploaded by | Cikos Ibolja |
Source of the quotation | http://dia.pool.pim.hu |
|
Armenia! (Italian)
1
Volano le nubi e si fermano cammin facendo.
(– L’alba trova sveglio l’eterno insonne. –)
Il sole sorge piano. E due fabbri muscolosi
Incominciano la giornata con pesanti martelli.
La piazza è buia ancora, ma il mare si sta placando.
Là, ove il pescatore notturno è di ritorno,
Dal fondo della baia oscura amici mendicanti
Nelle paniere lunghe portano il pesce.
La piazza è buia ancora, ma il mare si sta placando.
Alle sorgenti ardenti il fuoco s’ingiallisce.
Col biancheggiar del mondo, si da via
Al dominio tremendo delle masse oscure:
Chi osservava una stella senza sosta,
E’ l’austero soldato metallico sul tetto,
Di fronte a lui sta sorgendo il sole,
Se il sole tramonta: lo ricopre il buio.
2
Desolato porto assonnato, parente della mia mesta anima
Malata, dove alla luce biancheggiante pallidi spettri
Camminano in silenzio: vigili naviganti e fuochi gialli,
Un soldato nero è di guardia in alto, come un angelo nero
fissa il cielo,
E dai monti fervono due torrenti maledetti, fragorosi
torrenti paralellamente...
...Ma ahimè, la visione oscura è incrollabile, come angelo
nero, che neppure il rumore teme,
Intravede sfortune future, stando cupemente,
E vigila sul paesaggio, perché lui è il guardiano dei
cambiamenti:
Armenia! Culla della mia anima, sono malato e faccio
sogni terribili,
L’oscurità lentamente, come un peso caldo si cala sotto
il mio cuore,
L’anima offesa fugge e posa la testa sui cuscini del
paesaggio,
E finché sul tuo chiaro cielo azzurro, si posano le nuvole,
Dove non v’è luce, solo sottili fuochi gialli, – all’insonne
si chiudono i poveri occhi,
E si addormenta nell'oscurità.
|