A külvárosok házai között élek a mezítelen lány és a durva káromkodások testvérségében gyakran ki akarok törni korlátaim közül
a gondolat egy késszúrás itt minden pillanat egy szem a hétköznapok láncából
de nem a könyörgés az ami a számon van nem a fájdalom sem a meghasonlás keserű vize érzem a kezed érintését és azt hogy egyszer kivezet engem a kerítés mögül ahol virágaim hervadnak
érzem hogy a rosszat és jót egyformán megérdemlem az igazságos mérleg híve vagyok
éles szemekkel és kemény kezekkel
magányosan állok itt színekkel és formákkal telítve s mondanivalókkal
amik rólunk és miattunk szólnak
azoknak akik megértenek és azokról is akik nem értenek meg
ó napjaim
el nem veszthető napjaim a padlásszobákból műhelyekből országutakról
és a vidám emlékű kocsmákból
merre fordul az árnyék amin röpülök
fekete vagy fehér ez a pont
tengeren ringatnak hogy kiáltsak
hallgatok
alszom.
