Szabó T. Anna: Buio (A sötétről in Italian)

A szív helyén egy szó dobog: felejts.
De ott feküdtél a füvön hanyatt,
és érezted az izzó lüktetést,
a nap helyét a szemhéjad alatt,
a káprázat úgy ég a retinán,
mint a bőrön az érintés nyoma,
a fű, a nap, a fázás, száradás,
a hűlő víz felett a szél szaga -
dobog a szó, dadog, felejtsd el, ejtsd el
ahogy az érdes és meleg tenyér,
olyan gyöngéden, szinte súlya sincs,
váratlanul a csupasz vállhoz ér,
sötétedő strand, szélborzolta víz,
a didergő test átforrósodik –
mozdulni sem mersz.
Volt. Volt. Változik
az évszak, lassan fordul fenn az ég,
hó hull a vízre, hó, felejts, felejts,
a szem mögött hiánytalan sötét,
és súlya sincs, hogy érte könnyet ejts,
de ha elejted, vele hullsz te is
a fekete és jeges víz alá,
és nincs nap többé, ami hidegét
egy érintéssel felolvasztaná.

Una parola pulsa al posto del cuore: oblia.
Stavi disteso là, supino sull’erba,
e sentivi il battito rovente,
il calore del sole sotto le palpebre,
il bagliore brucia sulla retina,
come una carezza, che ha sfiorata la pelle,
L’erba, il sole,la freddura, l’aridità,
l’odor del vento sopra l’acqua che si fredda -
pulsa la parola, balbetta: oblia, lascia perder’,
come la mano ruvida e calda,
cosi delicato, quasi senza peso,
inopinatamente tocca la spalla nuda,
l’imbrunire sulla spiaggia, l’acqua increspata,
il corpo tremante diventa bollente -
anche per muoverti sei preso dalla paura.
E’ passata. E’ passata. Cambia
la stagione, cambia piano la volta del cielo,
neve cade sull’acqua, neve, oblia, oblia,
dietro gi occhi, il buio totale
è pure senza peso, non vale una lacrima caduta,
e se la fai cadere, insieme cadrai pure te,
sotto l’acqua ghiacciata e nera,
non vi è più un sole, che sfiorandolo,
la sua freddezza sciogliere potrebbe.