Beney Zsuzsa: A vendég

Párnámon alszik, elzavarhatatlan,
mint macska, úgy dagaszt lábaimon
minden éjjel. Már test, megfogható.
Úgy ölelem, oly kétségbeesetten

mint már nem vágyakozó szerető
kit épp a vágy hiánya, a magány
kényszerít a másikra rátapadni.
Mitől félek jobban? Hogy eltűnik

vagy attól, hogy örökösen jelen van?
Mielőtt ismertem, erdőn, mezőn
úgy jártam, úgy suhantam mint a szél,
menekültem, mint Koré, álruhában.