B. Tomos Hajnal: Contadini (Parasztok in Italian)

Naphosszat, élethosszat 
morzsolva a földet, 
megmunkál bennünket, 
megtermeljük a bűnbocsánatot 
azoknak is, akik nem értik 
a hagyma-szalonna-kenyér-életet. 
A munka megnyugtat 
és kiszolgáltat a múltnak. 
Az átok úgy szép, 
ahogyan kaptuk, 
és már tudjuk: 
a nincstelenség öröklődik. 
Homlokról bakancsra 
gördül az ősi harmat –
önmagunkat ítéltük 
erre a vérben forró 
átadandó poros kínra, 
mely földet, testet 
át- és átjár örök körforgásban. 
Ne higgyétek, 
nem sirattuk el soha 
a megrendezett boldogságot; 
nem cseréltünk világnézetet 
a műveltebb többséggel, 
s nem visszük magunkkal 
a soha meg nem élt álmokat. 
Pacsirta magas ég alatt 
vérünk az örökkévalóságban, 
menendő lábunk a barázda szélen, 
sír szélén, 
egyikünk-másikunk beleszédül, 
de meg nem szűnik a sorsunk.

Per giornate intere, sgretolando la terra
per tutta la vita,
ci forgia,
coltiviamo l’indulgenza
anche per coloro, che non capiscono
la vita fatta di lardo – pane - cipolla.
Il lavoro appaga,
ci assoggetta al passato. 
La maledizione è bella così
come l’abbiamo ricevuta,
e lo sappiamo già:
l’indigenza è ereditaria.
La rugiada ancestrale dalla fronte
scorre sul scarpone –
abbiamo condannati noi stessi
a questa tramandata, nel sangue bollente,
polverosa tortura,
che pervade la terra, il corpo,
in una rotazione eterna.
Non crediate,
non abbiamo compianto mai
la felicità organizzata;
non abbiamo cambiato concezione del mondo
con la maggioranza istruita,
e non portiamo con noi
i sogni mai vissuti.
L’allodola sotto il cielo alto
nostro sangue nell’eternità,
i nostri piedi si muovono ai bordi del solco,
ai bordi della tomba,
qualcheduno di noi finisce dentro,
ma il nostro destino non s’interrompe.