Carducci, Giosuè: Beszélgetés a fákkal (Colloqui con gli alberi in Hungarian)

Te che solinghe balze e mesti piani

Ombri, o quercia pensosa, io più non amo,

Poi che cedesti al capo de gl'insani

Eversor di cittadi il mite ramo.

Né te, lauro infecondo, ammiro o bramo,

Che mènti e insulti, o che i tuoi verdi e strani

Orgogli accampi in mezzo al verno gramo

O in fronte a calvi imperador romani.

Amo te, vite, che tra bruni sassi

Pampinea ridi, ed a me pia maturi

Il sapiente de la vita oblio.

Ma più onoro l'abete: ei fra quattr'assi,

Nitida bara, chiuda al fin li oscuri

Del mio pensier tumulti e il van desio.

Opera Omnia, Rime nuove, Libro primo,VIII

Én nem szeretlek, tölgy, kevély erősség,

mert lombjaiddal büszkén fogod át

városdúlók vérmocskos homlokát,

s legyezgeted a harcok szörnyü hősét.

És nem szeretlek, meddő-bús babérfa,

mert télen is nősz jéghegyek fölött,

s uralkodók tar homlokát födöd,

ha fürtjük az időknek martaléka.

De szeretlek, szőlő lágy venyigéje,

édes gerezd tanyája, kedv igéje,

bor anyja, áldott búfeledtető.

S téged leginkább, ó sötét fenyő,

mert deszkáidból készül az utolsó,

a legnyugalmasabb ágy, a koporsó.