Hjertenæs Andersen, Astrid: Az asszony és a tánc (Kvinnen og dansen in Hungarian)

Hvorfor lot de meg ikke danse.
Jeg som kan strekke armene opp i rommet
slik at himmelens lystak blir til,
må stå stille med ryggen mot et tre
og armene bakbundet!

Jeg som kan knipse med fingrene
og tenne ternens tindrende flukt,
ternens stup, ternens bråsnare møte med vannet,
må lene nakken mot treet og stå
med øynene lukket og tennene sammenpresset!

Jeg som kan svinge min arm
så holmene funkler på fjordens vann,
med sine rustbrune sommerhus
blant gule knoppsiv og kratt av ru or,
må kjenne treets bark skrape mot  min hud!

Men jeg kan se med lukkede øyne!
Når strender synker og klipper blør,
kan jeg danse med kroppen fastnaglet,
kan jeg strekke min fot ut
slik at kysten lyser!

Miért nem hagytak táncolni engem?
Engem, aki karomat úgy nyújtom az égbe,
hogy a fénylő mennyezet kigyúl tőle;
miért állok, háttal egy fának,
csendben, hátrakötött kezekkel?

Pedig ha csak ujjam csettint,
halászmadár röpte lobban csillogón,
lecsap a halászmadár, sebesen a vízre;          
miért állok hát, fa mögöttem,
szemem hunyva, fogam összeszorítva?

Pedig a karomat is úgy hajlítom,
hogy a fjord vizén feltündökölnek a dombok,
rozsdabarna nyaralókkal, sárga nád és
érdes égerbozót közt; fakéreg
érintését miért érzi hát a bőröm?

De en hunyt szemmel is látok!
Part ha süllyed, szikla ha vérzik,
táncolok - ha leszögezett testtel!
bírom úgy nyújtani lábam,
hogy felfénylik tőle a part, felfénylik!