This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Stancu, Zaharia: Ha eljönnél (Dac-ai veni in Hungarian)

Portre of Stancu, Zaharia

Dac-ai veni (Romanian)

Dac-ai veni, hulubii-n zbor rotat
Ar împleti cunună peste casă
Și soarele lângă poteci culcat
Ți-ar săruta pantofii de mătasă.

Prisaca ar trimite o albină
Ca să-ți aducă miere în ulcior
Și merii rezemați într-un picior
Te-ar îmbia cu freamăte-n grădină.

Și eu ți-aș cere mîna cu brățară
Și te-aș ruga să-ți porți cu mine pașii
Pe unde veseli fluieră cosașii
În ochi cu ziuă blândă și sprințară.

Am rătăci pe câmpurile ude
Să vezi cum se desfoaie dimineața
Și-am asculta cum colcăie viața
În ierburile proaspete și crude.

Ar crește galben soarele din grâu
Și apele s-ar arginta în zare,
Tu ai culege-n ochi priveliști clare
Și te-ai scălda-n lumină ca-ntr-un râu.

La un răzor te-ai frânge de mijloc
Și de pe-un rug ghimpos ai rupe-o mură,
De pe-un măceș sălbatic o răsură
Și ți-ai prindea-o-n plete, ca la joc.

Un smoc de spice-ai treiera-n palmă
Să afli de e bobul copt și plin,
Și-un greier negru și-o lăcustă, lin,
Ar năvăli în sânul tău de-a valmă.

Pe lunci am întâlni cirezi de boi
Și bivoli goi cu șoldurile strâmbe
Și-amiaza le-ar azvârli pe spate strâmbe
De vâlvătăi, ca niște șaluri moi.

Și-aceleași drumuri ne-ar aduce-ntoarse
Lângă căsuța albă, cu livadă,
Și ne-am lăsa făpturile să cadă,
De dor și trudă, -n umbră deasă, arse.

Și când amurgul ar suna tălăngi,
Îngenunchiați, smeriți, cu suflet greu,
Noi l-am vedea plutind pe Dumnezeu
Cu aripile sfâșiate-n crăngi...



Uploaded byP. Tóth Irén
PublisherFilum
Source of the quotationJózsef Attila Műfordításai
Publication date

Ha eljönnél (Hungarian)

Ha eljönnél, a házon koszorúba
libbennének a galambok s a nap
ősvények mellett a földre szorulva
megcsókolná selyem papucsodat.

A méhes elszalajtana egy méhet,
hogy kis köcsögben mézet hozzon át
s a féllábukon álló almafák
susogásukkal kínálnának téged.

S kérném kezed, mely ékesítve csattal,
mondanám, gyere, sétáljunk a rétnek,
hol a kaszások vígan fütyörésznek
s a szemükben derül a fürge nappal.

Bolyonganánk a nedvező mezőben,
hogy lásd, amint nyit virulni a reggel,
és hallgatnád, a friss és nyers füvekkel
hogy zümmög, dong az élet ébredőben.

A búzából a nap sárgálva nőne
s apró vizek ezüstlenének messze,
te tiszta tájat gyüjtenél szemedbe
s tested, mint érben, a fényben fürödne.

Egy dűlőnél megtörne derekad,
megdézsmálnád a tüskebokor szedrét
s egy vadkökényről fonatodba szednéd,
mint táncos díszt, a gyengébb ágakat.

Elmorzsolnál egy kalászt, hogy lásd, telt-e,
érett-e már, nem festi-e üszög
s egy szöcskemeg egy fekete tücsök
egymás hegyében törne kebeledbe.

Ökrökre bukkannánk a domb alatt
s ferdecsípőjű, csupasz bivalyokra
s az izzó dél fehér csóvákat dobna
a hátukra, mint puha sálakat.

Megfordulna az út, hogy viszajöjjön
a mezei ház mellé s mi engednők,
hogy pirult fáradt testünk, melyben megnőtt
a vágy, a sűrű árnyékban ledőljön.

S ha szürkületet kondít sok kolomp,
nehéz lélekkel, melyben mély alázat,
az Istent látnók lebegni az ágak
között hasított madárszárnyakon.

 



Uploaded byP. Tóth Irén
PublisherFilum
Source of the quotationJózsef Attila Műfordításai
Publication date

minimap