Parížske sonety (Slovak)
1 Po dlhom čase znova vnáram sa do tvojej veľkoleposti, Paríž. Slávnu históriu ženieš, valíš ako zdivočeného baranca.
Mesto krčmičiek, parkov, parčíkov navidomoči bledne a sa stráca tá neopakovateľná krása. Betón sa zubí, z neba straší kov,
v sadoch nás spíja zápach benzínu, ohlušujú pegeuoty a renaulty. Paríž, mesto básní, mesto revolty,
o čože v tomto čase beží mu a parížska neha kam si postelie? Do mrazivých škatúľ zo skla, z ocele?
2 Večer, keď Paríž zvodne mihá, bliká, neónmi bulváre si svetlí, neočakávane sme sa stretli, trojica táto: Vojta Mihálika,
klasika, prvého sa uviesť patrí. Druhým bol zas Jožko Mihalkovič, hoc múdry je, sem sa prišiel školiť. Sedíme, potárame aj dve na tri,
hútame potom trochu o básnení, čo z módy vyšlo a čo vždy sa cení, o dostatku básnikových podnetov.
Tak už to chodí na tom cudzom svete. Nevdojak krajana si postretnete — lepšie ako víno z Bordeaux padne to.
3 Keď sa nad mestom múz zľahka šerí, keď roboty každý máva dosť, niekto si dá svoje malé cherry, tvrdší chlapi zasa calvados.
Aj my hľadáme tie dávne krčmy, v ktorých osud sácal Ravica. Calvados a spleen je, zdá sa, večný, lež tá stopa po zle zaniká.
Aj tu veci neuveriteľné udiali sa, aj tu boli strieľne fašistických hrozných nadľudí.
Kto však hľadá históriu hrôzy, stopy Ravicove, tak mu hrozí, že v tom lese svetiel zablúdi.
4 Dážď v Paríži. Nepohoda clivá. Zachmúrené Francúzsko, to sladké. Znova budem o ňom sladko snívať po stretnutí v nervozite, v skratke.
A čo najviac v srdci utkvelo mi? Nie Eiffelka, tá ryšavá dáma, ani Oblúk, čo bulváre lomí, smrad Seiny, čo zrána prepadá ma.
Ale čosi, čosi celkom iné spomienkami dosiaľ sa mi vinie, spomienkami na Honoré Balzaca.
Ako mládež chrbtom k jeho knihám, na pornofilm, na striptíz a inam, v nepohode vo frontách sa načaká...
5 Vyviezli nás kúsok od Paríža otvárať výstavu našich fotografií. Nanter. Kedysi k chyži lepila sa chyža, dnes našinec na tie miesta sotva trafí.
Istý čas tu komunisti vládnu, chatrče likvidujú, húževnato zháňajú franky na dom, vyvádzajú chudobu, neveriacu si, hladnú, žhavia nádej na predmestí triedne nekovanom.
Dvíha sa mesto utešené, zdravé, černocha i Sicílčana na slnečnej tráve stretneš, neznámeho Araba.
Skôr sem prišli živoriť, na dietky si zarábať v slepej pokore. A dnes bez pokory vedia žiť a stavať, za budúcnosť sa boriť! Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Slovenský spisovateľ |
Source of the quotation | Krídla |
Bookpage (from–to) | 99-103 |
Publication date | 1978 |
|
|
Párizsi szonettek (Hungarian)
1 Hosszú idő után: pompázatod füröszt, Párizs! Újjámerülhetek most! A dicső történelmet hajszolod, üstökölöd, mint egy fergeteges kost.
Ó, kiskocsmák és parkok városa, egyszeri szépséged szemlátomást fakul, elvész — nem támad fel soha. S nevelsz sok vasbeton rémlátomást!
Fémszerkezetek közt száll benzinémely, Peugeot, Renault siketít, és vakít a reklámtenger — mibe fullad itt
a régi lázas lét? Költészetével a gyengédség hol hálhat, fészke hol van? E fagyos üveg- s acéldobozokban?
2
3
4 Párizsi eső. Érzékenyen érint. Kényelmetlen-édes Franciaország. Ideges álom marad, mit körém hint: élni permet hűsei visszahozzák.
Mi marad meg leginkább a szívemben? Nem az Eiffel, a vörös hajú dáma, se a Diadalív, nem bűvöl engem a Szajna — bűze száll hajnal szavára.
Nem — az én emlékezetemben inkább ő él, ki itt kinyílt és rejtezett: Honoré Balzac, őrzöm Művedet!
…Elfordul a könyvtől a fiatalság, pornófilm járja, sztriptíz, más, ily olcsóbb luxus — falják sorban álló szorongók.
5 Párizstól egy ugrásnyira: helyi fotókiállítás. A megnyitó. Nanter, egykor: viskók tucatjai. Ma: itt is igazi látnivaló.
Jó ideje, hogy kommunista körzet; így épül — frankra frank gyűlik, s az éhes szegények már hisznek a vezetőknek: így jut az öntudatlan is reményhez.
Osztályszempontból elegyes, de kedves külváros nő itt, tágas közterekkel; olasz, arab, néger — méltó helyet lel.
Egykor: „Kaparj, digó, te is szerezhetsz…” Most: az emberi méltóság jegyében küzdenek — saját jövő érdekében!
Uploaded by | Répás Norbert |
Publisher | Madách Könyv- és Lapkiadó N. V. (Bratislava) |
Source of the quotation | Pavel Koyš – Válogatott versek |
Bookpage (from–to) | 109-111 |
Publication date | 1980 |
|
|