Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Poláček, Karel: Öten voltunk cimborák (Bylo nás pĕt Magyar nyelven)

Poláček, Karel portréja

Bylo nás pĕt (Cseh)


Čeněk Jirsák je taktéž pobožný a v neděli a ve svátek by se nepral ani zanic. Má strach, že by ho za to čerti v pekle šťouchali vidlemi, a to by nerad. Pročež v neděli a ve svátek kuje pomstu, ve všední den se pere a kamenuje. Avšak já se peru porád, když mě nenechají.
Když jde procesí do Vambeřic, tak jsme rádi. Protože my kluci se pak dáme dohromady a čekáme, až půjde zpátky. Už z dálky je slyšet, jak se blíží, protože zpívají a zdvihá se prach. A někteří poutníci jdou bosky a nesou si boty přes rameno.
A tak když zpozorujeme, že se procesí blíží, tak si klekneme u silnice a sepneme ruce. Když pak přijdou až k nám, tak se hlasitě modlíme, co néjhlasitěji umíme, aby to bylo slyšet, že se modlíme, jelikož procesí na zpáteční cestě koná milosrdné skutky. Když procesí uslyší, že se modlíme, tak nás všichni lidé chválí: “To jsou hodní chlapečkové, je vidět, že chodí po spravedlivých cestách.” A házejí nám za odměnu pěťáky, ano i desetníky. My pak se modlíme ještě hlasitěji, aby toho bylo víc.
Nejlépe umí žebrat Bejval Antonín a hned po něm já. Zilvar z chudobince také umí žebrat, ale už ne tak jako my.
Za vyžebrané almužny si kupujeme močené okurky, kokosky a žabky, co když se na ně šlápne, tak bouchnou. Také obtisky si kupujeme a-všechny věci, to podle toho, kolik utržíme. Zilvar z chudobince si jednou koupil doutník a kouřil pod viaduktem, mračil se a plival. On už umí šlukovat a nic mu není. Já jsem to jednou zkusil, ale pak jsem viděl všechno zelený a Zilvar pravil: “To nic není, to je nezvyk.”
Jednou s námi šel také Otakárek Soumarů, že by s námi chtěl jít taky na žebrotu, abysme to s ním zkusili, že také umí prosit. My jsme moc rádi nebyli, jelikož jsme se báli, aby to pak nebylo na nás.
A taky bylo.
Jeho tatínek má v našem městě továrnu a pletené a stávkové zboží a náš tatínek říká, že pan Soumar je velký prachař. Otakárek chodí jenom s vychovatelkou a ta mu v cizím jazyce v jednom kuse říká, aby šel rovně a koukal před sebe. Nosí modrý kabát se zlatými knoflíky a má námořnickou čepici s nápisem “Miramare”. S klucma nesmí chodit, aby se nenaučil nemravným slovům.
A šel s námi a klekl si u silnice a sepjal ruce a ze všech nejvroucněji se modlil. Nejvíc křičel a poutníci ho nejvíc chválili a dostal nejvíc almužny.
Pak šel k sadařovi do áleje a koupil si litr třešní, ty černé. Celou cestu jedl a pochutnával si a říkal, že zas půjde na žebrotu a až bude velký, že bude žebrákem a bude mít hodně peněz.
Zamazal si šaty, bylo mu špatně, doma volali doktora a Otakárek se přiznal, že byl prosit.
Paní Soumarová říkala “no tohle!”, pan Soumar se ptal vychovatelky “slečno, jak si to vlastně představujete?”. Otakárek dostal domácí vězení a musil opakovat všechny úkoly, až byl z toho pitomý. Taky musil ležet v posteli a pít thé. A byl u nich lékař a předepsal mu meducínu. Veškerou almužnu, co si Otakárek vyprosil od poutníků, věnoval pan Soumar polévkovému odboru svaté Ludmily. A bylo to v novinách, kdež bylo napsáno “tisíceré díky šlechetnému dárci”.
Mně je to všecko divné. Protože jsou Soumarovi bohatí, tak Otakárek nesmí jít žebrem? Tak co má z toho bohatství? Mluvil jsem o tom s Bejvalem a ten pravil, ať jde Otakárek do háje a ať se mezi nás necpe, ještě kvůli němu nebudem smět žebrat.
A to je pravda.


KiadóAcademia, Praha
Az idézet forrásaKarel Poláček: Bylo nás pĕt

Öten voltunk cimborák (Magyar)


Jirszák Vince ugyancsak istenes természetű, vasárnap és ünnepnapon a világ minden kincséért nem verekedne. Attól fél, hogy büntetésképpen az ördögök a pokolban vasvillával szurkálnák és ezt valahogy nem kívánja. Vasárnap és ünnepnap ezért azzal foglalatoskodik, hogy bosszút forral, hétköznap pedig pofozkodik és kővel dobálódzik. De én mindig verekszem, ha nem hagynak békében.
Ha processzió megy Vambericébe, mindnyájan örülünk. Ilyenkor mi fiúk összeröffenünk és várjuk, mikor jönnek visszafelé a zarándokok. Már messziről halljuk őket, mert énekelnek és felverik a port. Olyan zarándok is van, aki mezítláb talpal és a cipőjét a vállára akasztva viszi.
Amikor észrevesszük, hogy közeledik a processzió, letérdelünk az út szélén és összekulcsoljuk a két kezünket. Ha aztán hozzánk érnek, imádkozni kezdünk, olyan hangosan, ahogy csak bírjuk, hogy meghallják, mert a processzió hazafelé jövet irgalmas cselekedeteket visz végbe. Mihelyt a processziósok meghallják, hogy imádkozunk, mind dicsérni kezdenek: „Derék fiúcskák, látszik, hogy igaz úton járnak.” Jutalomképpen ötfilléreseket, de még hatosokat is dobálnak felénk. Mi pedig még hangosabban imádkozunk, hogy több pénz potyogjon.
A legjobban Bejval Antal tud kéregetni, utána mindjárt én következem. Zilvar a szegényházból ugyancsak ért a kolduláshoz, de nem olyan jól, mint mi ketten.
A kegyes adományokért ecetes uborkát, huszárcsókot és pukkanó békát vásárolunk, amolyan patronokat, amikre ha rálép az ember, nagyot szólnak. Lehúzós képeket is vásárolunk, meg más mindenfélét, aszerint, hogy mennyi a bevétel. Zilvar a szegényházból egyszer még szivart is vett, rágyújtott a vasúti híd alatt, ráncolta a homlokát és köpködött. Már slukkolni is tud és semmi baja se lesz tőle. Én csak egyetlenegyszer próbálkoztam meg vele, de alig szippantottam egyet-kettőt, zöldnek láttam az egész világot, és Zilvar azt mondta: „Ne törődj vele, Petikém, megszokás dolga.”
Egyszer a Szoumarék Ottója is hozzánk csatlakozott, hogy szeretne velünk koldulni, próbáljuk meg vele, ő is tud kunyerálni. Nem nagyon örültünk neki, mert féltünk, hogy a végén mi isszuk meg a levét. Úgy is lett.
Az Ottó papájának városunkban gyára van, kötött holmit meg, rövidárut készítenek benne, és az én papám azt szokta mondani, hogy Szoumar úrnak még a bőre alatt is bankók vannak. Az Ottócska csak nevelőnővel mehet ki a városba, s az a kisasszony valami idegen nyelven egyre csak arról papol neki, hogy egyenesen tartsa magát és nézzen előre. Aranygombos kék kabátot hord, már mint az Ottó, a fején tengerészsipkát, az van ráírva: „Miramare”. A többi fiúval nem szabad barátkoznia, nehogy erkölcstelenségeket tanuljon tőlünk.
De akkor az Ottó is velünk jött processziót várni, letérdelt az út szélén, ájtatosan összetette a kezét és mindnyájunk közül ő imádkozott a leghangosabban. Úgy ordított, hogy a lelke majd kiszakadt, a zarándokok megdicsérték, s neki szórták a legtöbb alamizsnát.
Aztán elment a kertészhez a fasorba és vásárolt egy liter fekete cseresznyét. Egész úton hazafelé tömte magába, nagyon ízlett neki és azt hajtogatta, hogy ha processzió lesz, megint elmegy kéregetni és ha felnő, koldus lesz belőle, neki lesz a legtöbb pénze a világon.
A ruháját összemaszatolta, a gyomra fölfordult, otthon a szülei orvost hivattak, és Ottócska bevallotta, hogy délután kéregetni volt.
5zóumarné csak annyit mondott: „No de ilyet!” Szoumar úr megkérdezte a nevelőnőt: „Kisasszony, maga meg mit képzel?” Ottócska házi áristomot kapott, és addig kellett ismételgetnie az összes leckét, amíg egészen belehülyült. Ágyba fektették, és teát itattak vele. Doktor is volt nála, orvosságot rendelt neki. Az alamizsnát pedig, amit Ottócska nagy fáradsággal összekunyerált a zarándokoktól, Szoumar úr a Szent Ludmilláék levesosztójának ajándékozta. Ez az újságban is benne volt, azt írták, hogy „ezer áldás szálljon a nemeslelkű adományozóra”.
Nem értem ezt az egész dolgot. Csak azért, mert a Szoumárék gazdagok, az Ottókának már nem szabad koldulnia? Hát akkor mi haszna a gazdagságból? A Bejvallal is beszéltünk erről, ő azt mondta, hogy menjen az Ottócska a fészkes fenébe, többé ne dugja közénk az orrát, mert az lesz a vége, hogy miatta még bennünket is eltiltanak a kéregetéstől.
És ez igaz is.


KiadóSzlovák Szépirodalmi Könyvkiadó
Az idézet forrásaKarel Poláček: Öten voltunk cimborák, p. 24-25.

minimap