Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Benn, Gottfried: Monológ (Monolog Magyar nyelven)

Benn, Gottfried portréja
Márton László portréja

Vissza a fordító lapjára

Monolog (Német)

Den Darm mit Rotz genährt, das Hirn mit Lügen -

erwählte Völker Narren eines Clowns,

in Späße, Sternelesen, Vogelzug

den eigenen Unrat deutend! Sklaven -

aus kalten Ländern und aus glühenden,

immer mehr Sklaven, ungezieferschwere,

hungernde, peitschenüberschwungene Haufen:

Dann schwillt das Eigene an, der eigene Flaum,

der grindige, zum Barte des Propheten.

 

Ach, Alexander und Olympias Sproß

das wenigste! Sie zwinkern Hellesponte

und schäumen Asien! Aufgetriebenes, Blasen

mit Vorhut, Günstlingen, verdeckten Staffeln,

daß keiner sticht! Günstlinge: - gute Plätze

für Ring- und Rechtsgeschehn. Wenn keiner sticht!

Günstlinge, Lustvolk, Binden, breite Bänder -

mit breiten Bändern flattern Traum und Welt:

Klumpfüße sehn die Stadien zerstört,

Stinktiere treten die Lupinenfelder,

weil sie der Duft am eigenen irre macht:

Nur Stoff vom After! - Fette

verfolgen die Gazelle,

die windeseilige, das schöne Tier!

Hier kehrt das Maß sich um:

Die Pfütze prüft den Quell, der Wurm die Elle.

die Kröte spritzt dem Veilchen in den Mund

- Hallelujah - und wetzt den Bauch im Kies:

die Paddentrift als Mahnmal der Geschichte!

Die Ptolemäerspur als Gaunerzinke,

die Ratte kommt als Labsal gegen Pest.

Meuchel besingt den Mord. Spitzel locken

aus Psalmen Unzucht.

 

Und diese Erde lispelt mit dem Mond,

dann schürzt sie sich ein Maifest um die Hüfte,

dann läßt sie Rosen durch, dann schmort sie Korn,

läßt den Vesuv nicht spein, läßt nicht die Wolke

zu Lauge werden, die der Tiere Abart,

die dies erlistet, sticht und niederbrennt -

ach, dieser Erde Frucht- und Rosenspiel

ist heimgestellt der Wucherung des Bösen,

der Hirne Schwamm, der Kehle Lügensprenkeln

der obgenannten Art - die maßverkehrte!

 

Sterben heißt, dies alles ungelöst verlassen,

die Bilder ungesichert, die Träume

im Riß der Welten stehn und hungern lassen -

doch Handeln heißt, die Niedrigkeit bedienen,

der Schande Hilfe leihn, die Einsamkeit,

die große Lösung der Gesichte,

das Traumverlangen hinterhältig fällen

für Vorteil, Schmuck, Beförderungen, Nachruf,

indes das Ende, taumelnd wie ein Falter,

gleichgültig wie ein Sprengstück nahe ist

und anderen Sinn verkündet -

 

- Ein Klang, ein Bogen, fast ein Sprung aus Bläue

stieß eines Abends durch den Park hervor,

darin ich stand -: ein Lied,

ein Abriß nur, drei hingeworfne Noten

und füllte so den Raum und lud so sehr

die Nacht, den Garten mit Erscheinungen voll

und schuf die Welt und bettete den Nacken

mir in das Strömende, die trauervolle

erhabene Schwäche der Geburt des Seins -:

ein Klang, ein Bogen nur -: Geburt des Seins -

ein Bogen nur und trug das Maß zurück,

und alles schloß es ein ein: die Tat, die Träume...

 

Aus einem Kranz scharlachener Gehirne,

des Blüten der verstreuten Fiebersaat

sich einzeln halten, nur einander:

"unbeugsam in der Farbe" und "ausgezähnt

am Saum das letzte Haar", "gefeilt in Kälte"

zurufen, gesalzene Laken des Urstoffs:

Hier geht Verwandlung aus: Der Tiere Abart

wird faulen, daß für sie das Wort Verweseung

zu sehr nach Himmeln riecht - schon streichen

die Geier an, die Falken hungern schon -!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.reinhard-doehl.de

Monológ (Magyar)

Belekbe takony, agyakba hazugság –

kiválasztott nép, egy bohóc bolondja,

tréfa, csillagok, madár röpte, mindből

a saját mocskát olvassa ki! Szolgák –

hideg országokból és perzselőkből,

egyre több szolga, féregsúlyosak,

éhező sokaság korbácsözönben,

meresztik a magukét, a pihét,

a rühöset: legyen próféta szakálla!

 

Ó, Sándor, Olympias ivadéka

mily kevés! Ők Hellespontost kacsintják,

s habozzák Ázsiát! Szenny habja, hólyag

testőrrel, kegyenc, lépcsők letakarva:

merénylet nem lesz! Kegyenc: jó helyek

ököl- és jogi harchoz. Nincs merénylő!

Kegyenc, kéjnép, kötés, széles szalag,

széles szalagban álom és világ száll,

lőcsláb tapossa szét a stadiont,

görény tipor a csillagfürtvetésen,

hogy saját bűze töményebb maradjon:

csak végbélfröccsöt! – A gazellát,

a szélsebes, szép állatot

zsírpacnik üldözik!

A mérték visszájára fordul:

sár bírál forrást, rőffel mér a féreg,

ibolya szájába varangy fröcsög

– halleluja! –, s kőhöz feni hasát:

békapáskom, történelmi mementó!

Ptolemaioszi pálya: kártyacink,

patkány jön, dögvész gyógyszere gyanánt.

Orv dalol gyilokról. Spiclik nyomán

zsoltárból kibúvik a fajtalanság.

 

És ez a föld a hold arcába súg,

majálist köt a csípője köré,

rózsát szitál és gabonát pirít,

nem hagyja Vezuvot kitörni, felhőt

változni lúggá, hogy az elfajult

állat, mindezek kiötlője vesszen.

Ó, a földi gyümölcs- és rózsajáték:

elborítja a burjánzó Gonosz!

A fönt mondott, mérték vesztette állat

hazug fröcsögése, agyszivacsa!

 

Itt meghalni: válni el nem szakadva,

a képek elhagyottan és az álmok

világok résében éhezzenek.

Cselekedni: kiszolgálni az aljast,

dolgozni gyalázatnak, a magányt,

a történelmi nagy feloldást,

álmok parancsát elrekkenteni –

előny vár, kincs, jutalom és dicsőség,

s közben a vég, lepkeként imbolyogva,

s közömbösen, mint egy bomba, közel van:

más kimenetelt jövendöl –

 

– egy hang, egy ív, a kékségből egy ugrás

csapott elő egyik este a parkból,

benne én álltam – egy dal,

csak vázlat, három hangjegy odavetve,

így telt a tér, s megtelt az éjszaka,

a kert jelenésekkel s a világot

megalkottam, s nyakszirtem elmerült

a sodrásban, lét születése gyászos,

magasztos gyengeségébe merültem –

egy hang, egy ív csupán: lét születése,

egy ív csupán, s a mérték visszafordul,

s belé zárul minden: a tett, az álmok...

 

Csokornyi skarlátszínű agyvelőből,

az elszórt lázvetés virágzatából

némelyik friss marad; egymás felé:

„hervadhatatlan szín” és „fogazottan

végszélső hajszál”, „hidegben csiszolva”,

kiáltják, ősanyag sós pácleve:

itt változás folyik! Megrothad az

elfajzott állat, pusztulása már

nagyon is égre bűzlik, már köröznek

a keselyűk, már éheznek a sólymok!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum

minimap