Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Brecht, Bertolt: Az utódokhoz (An die Nachgeborenen Magyar nyelven)

Brecht, Bertolt portréja

An die Nachgeborenen (Német)

1

Wirklich, ich lebe in finsteren Zeiten!

Das arglose Wort ist töricht. Eine glatte Stirn
Deutet auf Unempfindlichkeit hin. Der Lachende
Hat die furchtbare Nachricht
Nur noch nicht empfangen.

Was sind das für Zeiten, wo 
Ein Gespräch über Bäume fast ein Verbrechen ist
Weil es ein Schweigen über so viele Untaten einschließt!
Der dort ruhig über die Straße geht
Ist wohl nicht mehr erreichbar für seine Freunde
Die in Not sind?

Es ist wahr: ich verdiene noch meinen Unterhalt
Aber glaubt mir: das ist nur ein Zufall. Nichts
Von dem, was ich tue, berechtigt mich dazu, mich satt zu essen.
Zufällig bin ich verschont. (Wenn mein Glück aussetzt
Bin ich verloren.)

Man sagt mir: iß und trink du! Sei froh, daß du hast!
Aber wie kann ich essen und trinken, wenn
Ich es dem Hungernden entreiße, was ich esse, und
Mein Glas einem Verdurstenden fehlt?
Und doch esse und trinke ich.

Ich wäre gerne auch weise
In den alten Büchern steht, was weise ist:
Sich aus dem Streit der Welt halten und die kurze Zeit
Ohne Furcht verbringen
Auch ohne Gewalt auskommen
Böses mit Gutem vergelten
Seine Wünsche nicht erfüllen, sondern vergessen
Gilt für weise.
Alles das kann ich nicht:
Wirklich, ich lebe in finsteren Zeiten!


                                   2

In die Städte kam ich zu der Zeit der Unordnung
Als da Hunger herrschte.
Unter die Menschen kam ich zu der Zeit des Aufruhrs
Und ich empörte mich mit ihnen.
So verging meine Zeit
Die auf Erden mir gegeben war.

Mein Essen aß ich zwischen den Schlachten
Schlafen legt ich mich unter die Mörder
Der Liebe pflegte ich achtlos
Und die Natur sah ich ohne Geduld.
So verging meine Zeit
Die auf Erden mir gegeben war.

Die Straßen führten in den Sumpf meiner Zeit
Die Sprache verriet mich dem Schlächter
Ich vermochte nur wenig. Aber die Herrschenden
Saßen ohne mich sicherer, das hoffte ich.
So verging meine Zeit
Die auf Erden mir gegeben war.

Die Kräfte waren gering. Das Ziel
Lag in großer Ferne
Es war deutlich sichtbar, wenn auch für mich
Kaum zu erreichen.
So verging meine Zeit
Die auf Erden mir gegeben war.


                             3

Ihr, die ihr auftauchen werdet aus der Flut
In der wir untergegangen sind
Gedenkt
Wenn ihr von unseren Schwächen sprecht
Auch der finsteren Zeit
Der ihr entronnen seid.

Gingen wir doch, öfter als die Schuhe die Länder wechselnd
Durch die Kriege der Klassen, verzweifelt
Wenn da nur Unrecht war und keine Empörung.

Dabei wissen wir ja: 
Auch der Haß gegen die Niedrigkeit
Verzerrt die Züge.
Auch der Zorn über das Unrecht
Macht die Stimme heiser. Ach, wir
Die wir den Boden bereiten wollten für Freundlichkeit
Konnten selber nicht freundlich sein.

Ihr aber, wenn es soweit sein wird
Daß der Mensch dem Menschen ein Helfer ist
Gedenkt unsrer
Mit Nachsicht.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.skynet.be/lit/brecht.htm

Az utódokhoz (Magyar)

1

Valóban sötét korban élek én!

A jóhiszemű szó ostobaság. A sima homlok
érzéketlenségre vall. S aki nevet,
azért nevet csak, mert még nem jutott el
hozzá az iszonyú hír.

Micsoda idők ezek, hogy
ha a fákról beszélgetsz, az már-már bűnözés,
mert benne lappang tengernyi gaztett elhallgatása!
Ugye ő, aki ott nyugodtan átmegy az utcán,
bajba jutott barátainak immár
nyilván elérhetetlen?!

Igaz: megkeresem a kenyeremet még.
De higgyétek el: ez véletlen csupán. Mert
semmi cselekedetem nem jogosít fel a jóllakásra.
Véletlenül megkíméltek. (De végem van, ha
elhagy a szerencsém.)

Így szólnak hozzám: Egyél, igyál! Örülj, hogy
van mit!
De miképpen egyem és igyam, hiszen
ételem az éhezők szájából veszem ki, és
pohár vizem egy szomjanveszőnek hiányzik?!
S én mégis eszem és iszom.

Lennék én bölcs is örömest.
Régi könyvekben meg van írva, milyen a bölcs:
távol áll a világ viszályaitól, s míg e kurta időt
leéli, félelmet nem ismer.
És boldogul erőszak nélkül is,
jóval viszonozza a rosszat,
s vágyait be nem tölti, elfelejti inkább -
ilyen a bölcs.
Minderre sajnos képtelen vagyok:
valóban sötét korban élek én!

 
2

Fölfordulások idején jöttem a városokba,
mikor épp éhínség dúlt.
Fölkelések idején keveredtem az emberek közé,
s velük együtt háborogtam.
Igy telt el az időm,
amely e földön megadatott nékem.

Csaták szünetében ettem meg ételem,
gyilkosok közé feküdtem éjszakára,
gondatlanul ápoltam a szerelmet,
és a természethez nem volt türelmem.
Igy telt el az időm,
amely e földön megadatott nékem.

Az utak mocsáron át vezettek az én időmbe,
beszédem a hóhéroknak elárult.
Nem sok tellett tőlem. De nélkülem a hatalmasak
szilárdabban ülnének a helyükön, remélem.
Igy telt el az időm,
amely e földön megadatott nékem.

Kevés volt az erőm. A cél
nagyon messze derengett.
De tisztán láthattam, amit
aligha érek meg én már.
Igy telt el az időm,
amely e földön megadatott nékem.

 
3

Ti, akik majd fölbuktok az árból,
amelybe mi elmerültünk,
gondoljatok
- ha majd gyöngéinkről beszéltek -
a sötét korra is,
amitől megmenekültetek.

Hisz igy vonultunk mi - gyakrabban cserélve
hazát, mint lábbelit
az osztályharcokon át: kétségbeestünk,
ha csak jogtalanságra leltünk, s felindulásra
nem.

Amellett, persze, tudjuk,
hogy az aljasság utálata is
eltorzítja vonásainkat.
S bereked a torkunk akkor is, ha
a jogtalanság ellen kiáltunk. Ó, mi,
akik a barátság honának szántuk e földet,
bizony, mi nem voltunk épp barátságosak.

De ti, ha már eljuttok odáig,
hogy az ember az ember támasza lesz,
gondoljatok ránk
megengesztelődve.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap