Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hölderlin, Friedrich: Görögország (Griechenland Magyar nyelven)

Hölderlin, Friedrich portréja

Griechenland (Német)

An Gotthold Stäudlin

 

Hätt’ ich dich im Schatten der Platanen,

Wo durch Blumen der Ilissus rann,

Wo die Jünglinge sich Ruhm ersannen,

Wo die Herzen Sokrates gewann,

Wo Aspasia durch Myrten wallte,

Wo der brüderlichen Freude Ruf

Aus der lärmenden Agora schallte,

Wo mein Plato Paradiese schuf,

 

Wo den Frühling Festgesänge würzten,

Wo die Fluten der Begeisterung

Von Minervens heil’gem Berge stürzten –

Der Beschützerin zur Huldigung –

Wo in tausend süßen Dichterstunden,

Wie ein Göttertraum, das Alter schwand,

Hätt’ ich da, Geliebter, dich gefunden,

Wie vor Jahren dieses Herz dich fand!

 

Ach, wie anders hätt’ ich dich umschlungen! –

Marathons Heroen sängst du mir,

Und die schönste der Begeisterungen

Lächelte vom trunknen Auge dir;

Deine Brust verjüngten Siegsgefühle,

Und dein Haupt vom Lorbeerzweig umspielt,

Fühlte nicht des Lebens dumpfe Schwüle,

Die so karg der Hauch der Freude kühlt.

 

Ist der Stern der Liebe dir verschwunden,

Und der Jugend holdes Rosenlicht?

Ach! umtanzt von Hellas goldnen Stunden,

Fühltest du die Flucht der Jahre nicht;

Ewig, wie der Vesta Flamme, glühte

Mut und Liebe dort in jeder Brust;

Wie die Frucht der Hesperiden, blühte

Ewig dort der Jugend süße Lust.

 

Hätte doch von diesen goldnen Jahren

Einen Teil das Schicksal dir beschert;

Diese reizenden Athener waren

Deines glühenden Gesangs so wert;

Hingelehnt am frohen Saitenspiele

Bei der süßen Chiertraube Blut,

Hättest du vom stürmischen Gewühle

Der Agora, glühend ausgeruht.

 

Ach! es hätt’ in jenen bessern Tagen

Nicht umsonst so brüderlich und groß

Für ein Volk dein liebend Herz geschlagen,

Dem so gern des Dankes Zähre floß; –

Harre nun! sie kommt gewiß, die Stunde,

Die das Göttliche vom Staube trennt!

Stirb! du suchst auf diesem Erdenrunde,

Edler Geist! umsonst dein Element!

 

Attika, die Riesin, ist gefallen,

Wo die alten Göttersöhne ruh’n,

Im Ruin gestürzter Marmorhallen

Brütet ew’ge Todesstille nun;

Lächelnd steigt der süße Frühling nieder,

Doch er findet seine Brüder nie

In Ilissus heil’gem Tale wieder,

Ewig deckt die bange Wüste sie. –

 

Mich verlangt in’s bess’re Land hinüber

Nach Alcäus und Anakreon,

Und ich schlief’ im engen Hause lieber,

Bei den Heiligen in Marathon!

Ach! es sei die letzte meiner Tränen,

Die dem heil’gen Griechenlande rann,

Laßt, o Parzen, laßt die Schere tönen!

Denn mein Herz gehört den Toten an.

 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.fotolog.com/salent/74014940

Görögország (Magyar)

Gotthold Stäudlinnak

 

Ha platánok árnyán, hol virágok

között az Ilisszosz sietett,

ahol minden ifjú hírre vágyott,

hol Szokratész nyert meg szíveket,

mirtuszok közt Aszpászia járt, hol

testvéries örömhangzatok

szálltak a zsibongó Agoráról,

és hol édent Plátóm alkotott:

 

hol a tavaszt dalok fűszerezték,

hol a lelkesülés árjai

ömledeztek, Minervát, a hegység

óvó istennőjét áldani -

hol az idő, mint egy istenálom,

költészetben múlatozva telt:

leltem volna ott reád, barátom,

ahogy szívem rád pár éve lelt.

 

Ó, akkor de másként is ölellek! -

Marathonról zengtél volna tán,

s mámoros két szemedből a legszebb

ihlet fénye sütött volna rám;

győzelemtől ifjult volna lelked,

s nem csaphatta volna meg babér-

lombos főd a lomha létlehellet,

melytől kedvünk dermedtté alél.

 

Szerelmed csillaga már nem ég fenn,

s ifjú rózsafény rád nem nevet?

Hellasz arany órái körén nem

éreznéd a múló éveket;

mint a vesztatűz, izzott örökre

a szívekben erő, szerelem,

s akár a Heszperidák gyümölcse,

ifjúság virult ott szűntelen.

 

Amaz arany évekből miért hogy

sorsod részt nem juttatott neked!

A pompás athéniak be méltók

lettek volna inni éneked!

Lantszó mellett, fölvidulva kedvben

és édes bort kortyolgatva: így

pihented volna ki ihletetten

az Agora fáradalmait.

 

Ó, abban a szebb korban hiába

nem vert volna nagy testvérszived

népedért, mert szeméből a hála

mindig könnyen csalt ki könnyeket!

Várj! el kell már hogy az óra jöjjön,

mely szétválaszt port és istenit.

Térj sírba! nemes szellem,

a földön úgysem lelnéd elemedet itt.

 

Hol az ős istenfiak pihennek,

ledőlt a nagy Attika, a hős,

és az összeomlott márványtermek

romján most halotti csend időz.

Új tavasz jön, mosoly jár előtte,

de nem leli már testvéreit:

Ilisszosz szent völgyében örökre

mindet kopár pusztán temetik.

 

Vágyva vágyom ama jobb hazába,

Anakreon, Alkaiosz felé.

Bár alhatnám oly szűk házba zárva,

mint a marathoni hősöké.

Ó, a szent Göröghonért utolsó

könnyem, ami csordul, ez legyen!

Párkák! hadd csattanjon hát az olló!

Úgyis a holtaké már szivem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu/00400/00405/00405.htm#d3844

minimap