Borchert, Wolfgang: Levél Oroszországból (Brief aus Russland Magyar nyelven)

Man wird tierisch.
Das macht die eisenhaltige
Luft. Aber das faltige
Herz fühlt man manchmal doch lyrisch.
Ein Stahlhelm im Morgensonnenschimmer.
Ein Buchfink singt und der Helm rostet.
Was wohl zu Hause ein Zimmer
mit Bett und warm Wasser kostet?
Wenn man nicht so müde wär!
 
Aber die Beine sind schwer.
Hast du noch ein Stück Brot?
Morgen nehmen wir den Wald.
Aber das Leben hier ist so tot.
Selbst die Sterne sind fremd und kalt.
Und die Häuser sind
so zufällig gebaut.
Nur manchmal siehst du ein Kind,
das hat wunderbare Haut.

Mint az állat,
olyanná tesz a lőporos
levegő. Ám a koros
szív még olykor lírába bágyad.
Hajnalfénytől vas-sisak vet rozsdát
és csendül egy pintyőke dala.
Mennyiért adnak ki egy szobát
ággyal s melegvízzel odahaza?
Csak ne lenne az ember ilyen fáradt!
 
Elnehezednek itt a lábak.
Van-e még otthon falatnyi kenyér?
Az erdőt elfoglaljuk holnap reggel.
De halott itt az élet, mit sem ér.
A csillag is idegen és fagyba dermed
és a ház is
oly ötletszerű.
Gyermeket csak nagyon ritkán látsz itt,
ám a bőrük gyönyörű.