Szeferisz, Jorgosz: Mythistorima 9. Sivár kikötő ez (Μυθιστόρημα Θ´ Magyar nyelven)

Εἶναι παλιὸ τὸ λιμάνι, δὲν μπορῶ πιὰ νὰ περιμένω
οὔτε τὸ φίλο ποὺ ἔφυγε στὸ νησὶ μὲ τὰ πεῦκα
οὔτε τὸ φίλο ποὺ ἔφυγε στὸ νησὶ μὲ τὰ πλατάνια
οὔτε τὸ φίλο ποὺ ἔφυγε γιὰ τ᾿ ἀνοιχτά.
Χαϊδεύω τὰ σκουριασμένα κανόνια, χαϊδεύω τὰ κουπιὰ
νὰ ζωντανέψει τὸ κορμί μου καὶ ν᾿ ἀποφασίσει.
Τὰ καραβόπανα δίνουν μόνο τὴ μυρωδιὰ
τοῦ ἁλατιοῦ τῆς ἄλλης τρικυμίας.

Ἂν τὸ θέλησα νὰ μείνω μόνος, γύρεψα
τὴ μοναξιά, δὲ γύρεψα μία τέτοια ἀπαντοχή,
τὸ κομμάτιασμα τῆς ψυχῆς μου στὸν ὁρίζοντα,
αὐτὲς τὶς γραμμές, αὐτὰ τὰ χρώματα, αὐτὴ τὴ σιγή.

Τ᾿ ἄστρα τῆς νύχτας μὲ γυρίζουν στὴν προσδοκία
τοῦ Ὀδυσσέα γιὰ τοὺς νεκροὺς μὲς στ᾿ ἀσφοδίλια.
Μὲς στ᾿ ἀσφοδίλια σὰν ἀράξαμε ἐδῶ-πέρα θέλαμε νὰ βροῦμε
τὴ λαγκαδιὰ ποὺ εἶδε τὸν Ἅδωνι λαβωμένο.

Sivár kikötő ez, nem birok itt várni tovább
sem a barátra aki a fenyves szigetre hajózott
sem a barátra aki a platános szigetre hajózott
sem a barátra aki a nyilt tengerre futott.
Simogatom a rozsdás ágyukat, simogatom az evezőket
hogy testem ujra feléledjen és döntsön.
A vitorlákból csak a só szaga árad:
a multkori vihar emléke ez.

Vágytam rá hogy magam maradjak, kerestem
a magányt de ilyen várakozást nem akartam:
a lélek a láthatáron felsebzi magát,
belevész a vonalakba, szinekbe, a csöndbe.

Az éj csillagai Odysszeus felé
forditanak, ki aszfodéloszok közt várja a holtakat.
Aszfodéloszok közt kötöttünk ki mi is, meg akartuk találni
a hegyszakadékot, amely látta a megsebzett Adóniszt.