Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szeferisz, Jorgosz: Mythistorima 20. Andromeda (Μυθιστόρημα Κ´ - Ανδρομέδα Német nyelven)

Szeferisz, Jorgosz portréja

Μυθιστόρημα Κ´ - Ανδρομέδα (Görög)

Στὸ στῆθος μου ἡ πληγὴ ἀνοίγει πάλι
ὅταν χαμηλώνουν τ᾿ ἄστρα καὶ συγγενεύουν μὲ τὸ κορμί μου
ὅταν πέφτει σιγὴ κάτω ἀπὸ τὰ πέλματα τῶν ἀνθρώπων

Αὐτὲς οἱ πέτρες ποὺ βουλιάζουν μέσα στὰ χρόνια ὡς ποῦ θὰ μὲ παρασύρουν;
Τὴ θάλασσα τὴ θάλασσα, ποιὸς θὰ μπορέσει νὰ τὴν ἐξαντλήσει;
Βλέπω τὰ χέρια κάθε αὐγὴ νὰ γνέφουν στὸ γύπα καὶ στὸ γεράκι
δεμένη πάνω στὸ βράχο ποὺ ἔγινε μὲ τὸν πόνο δικός μου,
βλέπω τὰ δέντρα ποὺ ἀνασαίνουν τὴ μαύρη γαλήνη τῶν πεθαμένων
κι ἔπειτα τὰ χαμόγελα, ποὺ δὲν προχωροῦν, τῶν ἀγαλμάτων.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://users.uoa.gr

Mythistorima 20. Andromeda (Német)

In meiner Brust öffnet sich die Wunde auf neue
wenn die Sterne sinken und sich mit meinem Leib verschwägern
wenn Stille herabfällt hinter den Schritten der Menschen.

Diese Steine die in die Jahre einsinken, wohin ziehen sie mich?
Das Meer das Meer, wo ist der der es leerschöpfen könnte?
Allmorgendlich sehe ich die Hände zuwinken dem Geier und dem Falken,
eine Festgebundene an den Fels der durch Schmerz mein Eigentum ward,
ich sehe wie die Bäume die schwarze Stille der Toten atmen
und alsbald das unverrückbare Lächeln der Statuen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaB. B.

minimap