Auden, W. H.: Spanyolország 1937 (Spain 1937 Magyar nyelven)

Yesterday all the past. The language of size
Spreading to China along the trade-routes; the diffusion
         Of the counting-frame and the cromlech;
Yesterday the shadow-reckoning in the sunny climates.
 
Yesterday the assessment of insurance by cards,
The divination of water; yesterday the invention
         Of cartwheels and clocks, the taming of
Horses. Yesterday the bustling world of the navigators.
 
Yesterday the abolition of fairies and giants,
The fortress like a motionless eagle eyeing the valley,
           The chapel built in the forest;
Yesterday the carving of angels and alarming gargoyles.
 
The trial of heretics among the columns of stone;
Yesterday the theological feuds in the taverns
           And the miraculous cure at the fountain;
Yesterday the Sabbath of witches; but to-day the struggle.
 
Yesterday the installation of dynamos and turbines,
The construction of railways in the colonial desert;
           Yesterday the classic lecture
On the origin of Mankind. But to-day the struggle.
 
Yesterday the belief in the absolute value of Greece,
The fall of the curtain upon the death of a hero;
            Yesterday the prayer to the sunset
And the adoration of madmen. But to-day the struggle.
 
As the poet whispers, startled among the pines,
Or where the loose waterfall sings compact, or upright
             On the crag by the leaning tower:
'O my vision. O send me the luck of the sailor.'
 
And the investigator peers through his instruments
At the inhuman provinces, the virile bacillus
              Or enormous Jupiter finished:
'But the lives of my friends. I inquire. I inquire.'
 
And the poor in their fireless lodgings, dropping the sheets
Of the evening paper: 'Our day is our loss. O show us
              History the operator, the
Organizer, Time the refreshing river.'
 
And the nations combine each cry, invoking the life
That shapes the individual belly and orders
               The private nocturnal terror:
'Did you not found the city state of the sponge,'
 
'Raise the vast military empires of the shark
And the tiger, establish the robin's plucky canton?
                Intervene, O descend as a dove or
A furious papa or a mild engineer, but descend.'
 
And the life, if it answers at all, replies from the heart
And the eyes and the lungs, from the shops and squares of the city:
                'O no, I am not the mover;
Not to-day; not to you. To you, I'm the
 
'Yes-man, the bar-companion, the easily-duped;
I am whatever you do. I am your vow to be
                 Good, your humorous story.
I am your business voice. I am your marriage.
 
'What's your proposal? To build the just city? I will.
I agree. Or is it the suicide pact, the romantic
                 Death? Very well, I accept, for
I am your choice, your decision. Yes, I am Spain.'
 
Many have heard it on remote peninsulas,
On sleepy plains, in the aberrant fisherman's islands
                 Or the corrupt heart of the city,
Have heard and migrated like gulls or the seeds of a flower.
 
They clung like birds to the long expresses that lurch
Through the unjust lands, through the night, through the alpine tunnel;
                 They floated over the oceans;
They walked the passes. All presented their lives.
 
On that arid square, that fragment nipped off from hot
Africa, soldered so crudely to inventive Europe;
                 On that tableland scored by rivers,
Our thoughts have bodies; the menacing shapes of our fever
 
Are precise and alive. For the fears which made us respond
To the medicine ad, and the brochure of winter cruises
                 Have become invading battalions;
And our faces, the institute-face, the chain-store, the ruin
 
Are projecting their greed as the firing squad and the bomb.
Madrid is the heart. Our moments of tenderness blossom
                 As the ambulance and the sandbag;
Our hours of friendship into a people's army.
 
To-morrow, perhaps the future. The research on fatigue
And the movement of packers; the gradual exploring of all the
                 Octaves of radiation;
To-morrow the enlarging of consciousness by diet and breathing.
 
To-morrow the rediscovery of romantic love,
The photographing of ravens; all the fun under
                 Liberty's masterful shadow;
To-morrow the hour of the pageant-master and the musician,
 
The beautiful roar of the chorus under the dome;
To-morrow the exchanging of tips on the breeding of terriers,
                  The eager election of chairmen
By the sudden forest of hands. But to-day the struggle.
 
To-morrow for the young poets exploding like bombs)
The walks by the lake, the weeks of perfect communion;
                  To-morrow the bicycle races
Through the suburbs on summer evenings. But to-day the struggle.
 
Today the deliberate increase in the chances of death,
The conscious acceptance of guilt in the necessary murder;
                  To-day the expending of powers
On the flat ephemeral pamphlet and the boring meeting.
 
To-day the makeshift consolations: the shared cigarette,
The cards in the candle-lit barn, and the scraping concert,
                  The masculine jokes; to-day the
Fumbled and unsatisfactory embrace before hurting.
 
The stars are dead. The animals will not look.
We are left alone with our day, and the time is short, and
                  History to the defeated
May say alas but cannot help or pardon.

A tegnap: mind a múlt. A nagyság szikla-beszéde
Kínáig jut kereskedelmi útvonalon: terjeszkedik
az abacus és a dolmen;
tegnap az árnyszámítás napfényes klíma alatt.
 
Tegnap a biztosítások felbecsülése kartonokon,
a vízfakasztás; tegnap a kocsikerék meg az óra
kitalálása és a lovak
szelidítése. Tegnap sürgő világ: a hajósoké.
 
Tegnap tündér és óriás megsemmisítése,
a néma sasként völgybe-tekintő várerőd,
kápolna magánya az erdőn;
tegnap az angyal s ferde kiméra megfaragása,
 
eretnekpör nagy kőoszlopok alján;
tegnap teológiák megvitatása a kocsmaszobákban,
csoda-gyógyulás, csodaforrás;
tegnap boszorkányszombat; de most a harc.
 
Tegnap turbinák, dinamók szerelése,
vasutépítés sivatag gyarmatokon;
tegnap a klasszikus értekezés
az Emberiség eredetéről. De most a harc.
 
Ahogy a költő suttog, dermedten a fenyők közt,
vagy hol a hulló vízesés tömör éneke szól, s odafönt
a sziklatetőn, a ferde toronynál:
„Ó látomásom. Matróz-szerencsét küldj ma nekem."
 
És a kutató kémleli eszközével
az embertelen vidéket, az erős, apró bacillust,
vagy a roppant, haldokló Jupitert:
„De barátaim élete. Kérdem. Kérdem."
 
S a szegények a hideg lakásban ledobva az esti újság
lepedőjét: „Napunk a veszteségünk, rajta, mutasd meg
a Történelmet, a mozgatót, a
szervezőt, a friss folyót, az Időt."
 
S a nemzetek mindenki szavával szólítják az életet,
amely egyéni gyomrot ád s ő rendeli el
az éjszaka-mélyi magán-ijedelmet:
„Hát nem te emelted az ingyenélők városállamát,
 
nem tea tigris, a cápa hatalmas
katonabirodalmát, hadiszállását a piróknak?
Lépj közbe. Ó te, szállj le galambként,
vagy mint dühödt apakép, vagy mérnök szelíden, de szállj le hamar."
 
S az élet, hogyha felel, így szól a szívből,
a szemből és a tüdőből, a város tereiből és boltjaiból:
,,Ó, nem, nem én vagyok a mozgató;
nem ma és nem neked. Számodra nem vagyok más,
 
mint bólintó-jános, szesztestvér, rászednivaló;
én vagyok, bármit teszel. Én vagyok fogadalmad,
hogy jó leszel és én az anekdotáid.
Az üzleti hangod. A házasságod én vagyok.
 
Mit javasolsz? Építsünk-e igaz várost? Helyes,
tegyük. Vagy öngyilkossági paktum kell, ama romantikus
halál? Nagyon jó, elfogadom, mivel
választásod vagyok, a döntés. Igen, én vagyok Spanyolország."
 
Sokan hallották ezt a távoli félszigeteknél,
álmos síkságon vagy eldugott halászfalukban,
romlott város szívében is,
hallották és jöttek, mint a sirályok vagy virágmagok.
 
Zötykölődtek köszörűkőként expresszen, mely átnyilall
igaztalan földeken át és éjen át és alpesi alagutakban;
átúsztak az óceánon,             
átvágtak a hágón. S felajánlották mind életüket.                 
 
Azon a száraz négyszögön, az Afrikából elcsippentett
tömbszeleten, mely Európához átabotában forradt,
a folyó-rovátkos fennsíkon               
testük van az eszméinknek; lázunk száz ferde alakja
 
oly pontos és eleven. Mert a félelmek, mik válaszoltak
a gyógyszer és a téli hajózás reklámfüzetére
özönlő zászlóaljak lettek;
és arcaink, a hivatal-arc, a nagyáruház meg a rom
 
előreszegzik vágyukat, mint kivégzőosztag és a bomba.
Madrid a szív. Gyöngéd percünk kivirágzik
mint mentőkocsi és a homokzsák;
baráti óránk népi hadsereg lesz.
 
A holnap: talán a jövendő. A fáradtság meg a zsákolók
mozgásának kutatása; a sugárzás sávjainak
felderítése fokonként;
holnap étrenddel, légzéssel, tudatunk növelése.
 
Holnap romantikus szerelem újrafelfedezése, 
holló-fényképek; és minden szórakozás
a szabadság árnya alatt;
holnap a fénymester, s a zenész ideje,
 
nagyszerű zúgás, a kórus a dómban;
holnap a terrier-tenyésztők tapasztalat-cseréje,
heves elnökválasztások
a kezek gyors erdeje által. De most a harc.
 
Holnap az ifjak előtt a költő robban bombaként,
tóparti séták, teljes tapadás mézeshetei;
holnap bicikliversenyek
nyárestén, kertvároson át. De most harc.
 
Most a halálesélyek szándékos növelése,
a szükséges gyilkosság bűnének elfogadása;
most az erőpocsékolás,
lapos, efemér pamflet, gyűlések unalma.
 
Most a pótvigaszok; megosztott szál cigaretta,
gyertyafényes csűrben a kártya, hangversenyhortyogás,
a férfitréfák; most az idétlen,
nem-elég ölelés az ölések előtt.
 
A csillagok halottak. Nem akarnak nézni az állatok.
Egyedül maradtunk nappalunkkal, és az idő rövid, és a
történelem annak, akit legyőztek,
mondhatja „kár", de nem segít, és meg se bocsát.