Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Auden, W. H.: Hálaadás a lakóhelyért (Thanksgiving for a Habitat Magyar nyelven)

Auden, W. H. portréja

Thanksgiving for a Habitat (Angol)

for Geoffrey Gorer

 

Nobody I know would like to be buried

with a silver cocktail-shaker,

a transistor radio and a strangled

daily help, or keep his word because

 

of a great-great-grandmother who got laid

by a sacred beast. Only a press lord

could have built San Simeon: no unearned income

can buy us back the gait and gestures

 

to manage a baroque staircase, or the art

of believing footmen don't hear

human speech. (In adulterine castles

our half-strong might hang their jackets

 

while mending their lethal bicycle-chains:

luckily, there are not enough

crags to go round.) Still, Hetty Pegler's Tump

is worth a visit, so is Schönbrunn,

 

to look at someone's idea of the body

that should have been his, as the flesh

Mum formulated shouldn't: that whatever

he does or feels in the mood for,

 

stock-taking, horse-play, worship, making love,

he stays the same shape, disgraces

a Royal I. To be over-admired is not

good enough: although a fine figure

 

is rare in either sex, others like it

have existed before. One may

be a Proustian snob or a sound Jacksonian

democrat, but which of us wants

 

to be touched inadvertently, even

by his beloved? We know all about graphs

and Darwin, enormous rooms no longer

superhumanise, but earnest

 

city-planners are mistaken: a pen

for a rational animal

is no fitting habitat for Adam's

sovereign clone. I, a transplant

 

from overseas, at last am dominant

over three acres and a blooming

conurbation of country lives, few of whom

I shall ever meet, and with fewer

 

converse. Linnaeus recoiled from the Amphibia

as a naked gruesome rabble,

Arachnids give me the shudders, but fools

who deface their emblem of guilt

 

are germane to Hitler: the race of spiders

shall be allowed their webs. I should like

to be to my water-brethren as a spell

of fine weather: Many are stupid,

 

and some, maybe, are heartless, but who is not

vulnerable, easy to scare,

and jealous of his privacy? (I am glad

the blackbird, for instance, cannot

 

tell if I'm talking English, German or

just typewriting: that what he utters

I may enjoy as an alien rigmarole.) I ought

to outlast the limber dragonflies

 

as the muscle-bound firs are certainly

going to outlast me: I shall not end

down any oesophagus, though I may succumb

to a filter-passing predator,

 

shall, anyhow, stop eating, surrender my smidge

of nitrogen to the World Fund

with a drawn-out Oh (unless at the nod

of some jittery commander

 

I be translated in a nano-second

to a c.c. of poisonous nothing

in a giga-death). Should conventional

blunderbuss war and its routiers

 

invest my bailiwick, I shall of course

assume the submissive posture:

but men are not wolves and it probably

won't help. Territory, status,

 

and love, sing all the birds, are what matter:

what I dared not hope or fight for

is, in my fifties, mine, a toft-and-croft

where I needn't, ever, be at home to

 

those I am not at home with, not a cradle,

a magic Eden without clocks,

and not a windowless grave, but a place

I may go both in and out of.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.kulichki.com/moshkow

Hálaadás a lakóhelyért (Magyar)

Geoffrey Gorernek

 

Ugyan ki akarna a földben egy ezüst

koktélkeverővel nyugodni, egy

tranzisztoros rádióval, s egy megfojtott

bejárónővel, és ki állná a szavát

 

egy ködös ükanya miatt, kit valami szent

állat ejtett meg. Csak egy sajtócézár

építhette San Simeont: ebül nyert vagyonokon

se vehetjük vissza a járást s jelzőrendszert,

 

mely egy barokk lépcsőhöz kell, s a művészies

szent hitet, hogy a lakájnép nem

érti az emberi szót. (Rend-hagyó kastélyokban

huligánjaink ledobhatják a bőrzekét,

 

míg a gyilkos bicikliláncon javítanak egyet;

szerencse, hogy nincs elegendő

fellegvárszirt.) Hetty Pegler Dombját így is

érdemes megnézni, és Schönbrunnt,

 

hadd lássuk, mint képzelte valaki

a testet, mely inkább illetné, mint

amit Mama formált neki: mert hogy bármit

tesz, bármire szottyan kedve, legyen

 

az leltár, durva tréfa, udvarlás, hancúr,

formája sose változik, ez szégyent

hoz a Királyi Énre. S ha az embert túllihegik,

nem jó az sem eléggé: bár ritka a szép

 

alak mindkét nemben, hozzá hasonlók

már akadtak előbb is. Lehetsz prousti

sznob, vagy egészséges jacksoniánus

demokrata, mégis, ki örülne, ha

 

óvatlan hozzáérnének, akár

szerettei! Tudunk mindent a gráfokról és

Darwinról, a hatalmas termek nem tesznek

többé emberfölöttivé, de a derék

 

várostervezők tévednek: az észelvű

állatnak egy bizonyos karám nem

megfelelő lakóhely, Um nagyúri

fajtája különbet kivár. Én, tengerentúlról

 

ideplántált lény, legalább három

hektár ura vagyok, s vidéki életek

virágzó rajáé, melyből sokakkal

sose találkozom majd, s még kevesebbel

 

váltok szót. Linné a kétéltűektől

viszolygott — mezítlen, undorító csürhe!

s borzasztanak a pókfélék, ám a bolondok,

kik bűntudatuk jelvényét eltorzítják,

 

Hitler horgára valók: meg kell hagyni hát

a pókfajnak a hálót. Szívesen lennék

vízi testvéreim számára olyasmi, mint

a szép idő bűvölete: sokan ostobák,

 

s páran szívtelenek is talán, de ki nem

sérülékeny, sebezhetős féltékeny,

ha magányáról van szó? (Örülök, hogy

például a feketerigó nem tudná

 

megmondani, angolul, németül beszélek-e,

vagy csak gépelek: és magam azt, amit ő

kiabál, idegen halandzsaként élvezhetem.) Túl

kellene élnem a karcsú szitakötőt,

 

amiképpen a kötött izomzatú fenyőfák

nyilván engem élnek túl: nem végzem

holmi nyelőcsőben csusszanva, bár lehet, hogy

megadom magam a diverzáns baktériumoknak,

 

tény, hogy az evést abbahagyom majd, s ráhagyom

kis nitrogénkészletem a Világalapra,

egy elnyújtott Ó-val (hacsak egy ideges

parancsnok intésére nem alakítanak

 

át egy másodperc ezredmilliomod része

alatt egy köbcenti mérgező semmivé az

ezermilliószoros halálban). Am ha a hagyományos,

ormótlan háború és győztesei

 

lepik el létkörzetemet, magától

értetődően megadó tartást veszek fel:

csak épp az emberek nem farkasok, így ez

sem igen segít majd rajtam. Terület, státus,

 

szerelem, dalolja minden madár, ez az, ami

számít: amit remélni, amiért harcolni se mertem,

ötvenes fejjel, ím, az enyém, egy kis telek,

itt soha nem kell otthon lennem

 

nekik, akikkel nem vagyok otthonos, s nem

bölcső, nem időtlen-bűvös Éden,

s nem is ablaktalan sír, ám olyan hely,

hol ki-be szabadon járhatok.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap