Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Auden, W. H.: W. B. Yeats emlékezete (In Memory of W. B. Yeats Magyar nyelven)

Auden, W. H. portréja

In Memory of W. B. Yeats (Angol)

I
He disappeared in the dead of winter:
The brooks were frozen, the airports almost deserted,
And snow disfigured the public statues;
The mercury sank in the mouth of the dying day.
What instruments we have agree
The day of his death was a dark cold day.

Far from his illness
The wolves ran on through the evergreen forests,
The peasant river was untempted by the fashionable quays;
By mourning tongues
The death of the poet was kept from his poems.

But for him it was his last afternoon as himself,
An afternoon of nurses and rumours;
The provinces of his body revolted,
The squares of his mind were empty,
Silence invaded the suburbs,
The current of his feeling failed; he became his admirers.

Now he is scattered among a hundred cities
And wholly given over to unfamiliar affections,
To find his happiness in another kind of wood
And be punished under a foreign code of conscience.
The words of a dead man
Are modified in the guts of the living.

But in the importance and noise of to-morrow
When the brokers are roaring like beasts on the floor of the Bourse,
And the poor have the sufferings to which they are fairly accustomed,
And each in the cell of himself is almost convinced of his freedom,
A few thousand will think of this day
As one thinks of a day when one did something slightly unusual.

What instruments we have agree
The day of his death was a dark cold day.

II
You were silly like us; your gift survived it all:
The parish of rich women, physical decay,
Yourself. Mad Ireland hurt you into poetry.
Now Ireland has her madness and her weather still,
For poetry makes nothing happen: it survives
In the valley of its making where executives
Would never want to tamper, flows on south
From ranches of isolation and the busy griefs,
Raw towns that we believe and die in; it survives,
A way of happening, a mouth.

 
III
Earth, receive an honoured guest:
William Yeats is laid to rest.
Let the Irish vessel lie
Emptied of its poetry.

In the nightmare of the dark
All the dogs of Europe bark,
And the living nations wait,
Each sequestered in its hate;

Intellectual disgrace
Stares from every human face,
And the seas of pity lie
Locked and frozen in each eye.

Follow, poet, follow right
To the bottom of the night,
With your unconstraining voice
Still persuade us to rejoice;

With the farming of a verse
Make a vineyard of the curse,
Sing of human unsuccess
In a rapture of distress;

In the deserts of the heart
Let the healing fountain start,
In the prison of his days
Teach the free man how to praise.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poets.org

W. B. Yeats emlékezete (Magyar)

1
Tél kellős közepén távozott:
beálltak a patakok, a repülőterek jobbára kihaltak,
és hó csufitotta el a közterek szobrait;
a haldokló nap szájában mélyre zuhant a higanyszál.
Ó, minden műszer egybehangzó tanusága szerint
a halála napja zord volt és sötét.

Betegágyától távol
farkasok csörtettek örökzöld erdőkön át,
a paraszt folyó nem csábult el parádés rakpartjaitól;
a gyászbeszédek
elszakitották a költő halálát verseitől.

De őnéki magának ez volt az utolsó délutánja,
ez a suttogással és ápolónőkkel teli délután;
teste tartományai fellázadtak,
elméje terei tátongtak az ürességtől,
csend boritotta el a külvárosokat,
érzelmeinek árama megszakadt: összeforrt rajongóival.

Most városok százai közt szétszórva lebeg,
ismeretlen vonzalmaknak kiszolgáltatva egészen;
hogy másféle erdőkben keresse üdvét,
és bűnhődését tőle idegen lelkiismeret szabja ki.
A holtak szavai
átalakulnak az élők zsigereiben.

De a holnapi zajos tülekedésben,
hol alkuszok nyüzsögnek vadállatként üvöltve a Börzén,
s jól beidegzett szenvedésükkel élnek tovább a szegények,
és önmaga börtönében ki-ki már szinte szabadnak véli magát,
néhány ezren majd megemlékeznek e napról,
mint amelyiken némileg szokatlan dolgot cselekedtünk.

Ó, minden műszer egybehangzó tanusága szerint
a halála napja zord volt és sötét.

2
Balga voltál, akár mi; mindent túlélt-zsenid:
gazdag nők zsinatát, a fizikai romlást,
s önmagad; költészetbe döntött őrült Írország,
mely továbbra is őrült s ege sem lett szelíd;
mert a költészettől semmi se változik:
hangja völgyében, hová nem merészkedik
a hivatal, tovább él; dél felé csordogál
magány tanyáitól, hol munkál bánatunk,
s vad városoktól, mikben hiszünk s hol meghalunk;
tovább él, mint változás módja, száj.

3
Föld, fényes vendégre várj;
William Yeats a sírba száll:
az ír kancsó felborult,
költészete porba folyt.

Lidérces Európa, hol
egész falka eb csahol,
s a nemzetek - mire várva? -
mind gyűlöletükbe zárva.

A szellem csúfos kudarca
ül ki minden emberarcra,
és a részvét tengerét
a szemekben födi jég.

Merülj, költő, le az éjbe,
merülj le a legmélyébe,
s szelíd hangodon taníts,
hogy lehet örülni is.

Versedből szőlőhegyet
növessz az átok helyett,
dalodban az ember csődjét
zengje fájdalmas dicsőség.

Szivek pusztáján fakassz
gyógyforrást, példát mutass:
napjainak börtönén
hogy legyen szabad szegény.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaS. Gy.

minimap