Auden, W. H.: Iskolások (Schoolchildren Magyar nyelven)

Here are all the captivities; the cells are as real:
but these are unlike the prisoners we know
who are outraged or pining or wittily resigned
or just wish all away.
 
For they dissent so little, so nearly content
with the dumb play of dogs, the licking and rushing;
the bars of love are so strong, their conspiracies
weak like the vows of drunkards.
 
Indeed, the strangeness is difficult to watch:
the condemned see only the fallacious angels of a vision,
so little effort lies behind their smiling,
the beast of vocation is afraid.
 
But watch them, set against our size and timing
their almost neuter, their slightly awkward perfection;
for the sex is there, the broken bootlace is broken:
the professor’s dream is not true.
 
Yet the tyranny is so easy. The improper word
scribbled upon a fountain, is that all the rebellion?
A storm of tears shed in a corner, are these
the seeds of the new life?

Itt a hibátlan rabság, a cellák, mint a valódiak,
de az itteniek nem az ismerős rabok,
a dühöngök, az epekedők, a bölcselkedve lemondók
vagy a mindenbe beleuntak.
 
Ezek itt oly kevéssé különböznek, olyigen elégedettek
a bamba kutyák játékával, a rohangálással, a nyalakodással;
a szerelem rácsa oly erős, állhatatlanságuk az összeesküvésben,
akár a részegek fogadkozása.
 
Bizony nehéz elnézni különösségüket:
az elítélt csak a hamis angyalt látja a látomásból,
oly kevés az erőlködés a mosolyuk mögött,
az elhivatottság szörnye megriad.
 
De nézd meg csak őket jól, mérd idő és mértékegységeinkhez
majdhogynem semlegesnemű és kissé esetlen tökélyüket;
mert ott a nemiség, a szakadt cipőfűző csak elszakadt:
a professzor álma hazug.
 
A zsarnok dolga mégis oly könnyű. Egy forrás tetejére firkált
oda-nem-illő szó lenne minden lázadás?
A sarokban hullatott könnyek, s könnyeik az új élet
esőző magvai?