Rossetti, Christina Georgina: Távol (Aloof Magyar nyelven)

The irresponsive silence of the land,

The irresponsive sounding of the sea,

Speak both one message of one sense to me: –

Aloof, aloof, we stand aloof, so stand

Thou too aloof, bound with the flawless band

Of inner solitude; we bind not thee;

But who from thy self-chain shall set thee free?

What heart shall touch thy heart? What hand thy hand?

And I am sometimes proud and sometimes meek,

And sometimes I remember days of old

When fellowship seem'd not so far to seek,

And all the world and I seem'd much less cold,

And at the rainbow's foot lay surely gold,

And hope felt strong, and life itself not weak.

Választalan a néma partvidék,

választalan a zaj a tengeren,

s egy értelemmel hirdetik nekem: –

távol, távol vagyunk, a messzeség

köt téged is, hibátlan kötelék,

belső magány fog; nem kötünk mi, nem;

de mely kéz érint? Mely szív ér szíven?

Ön-láncaid vajon ki bontja szét?

És néha béke tölt, vagy büszkeség,

és néha rémlik egy-egy régi nap,

barátságunk se volt oly messze még,

a föld se, én se hordoztunk havat,

színarany várt a szivárvány alatt,

s erős reménnyel szállt a gyönge lét.