Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Spenser, Edmund: Pásztorkalendárium: November (részlet) (The Shepheardes Calendar: Nouember (detail) Magyar nyelven)

Spenser, Edmund portréja
Tandori Dezső portréja

Vissza a fordító lapjára

The Shepheardes Calendar: Nouember (detail) (Angol)

Vp then Melpomene thou mounefulst Muse of nyne,

Such cause of mourning neuer hadst afore:

Vp grieslie ghostes and vp my rufull ryme,

Matter of myrth now shalt thou haue no more.

For dead she is, that myrth thee made of yore.

Dido my deare alas is dead,

Dead and lyeth wrapt in lead:

O heauie herse,

Let streaming teares be poured out in store:

O carefull verse.

 

Shepheards, that by your flocks on Kentish downes abyde,

Waile ye this wofull waste of natures warke:

Waile we the wight, whose presence was our pryde:

Waile we the wight, whose absence is our carke.

The sonne of all the world is dimme and darke:

The earth now lacks her wonted light,

And all we dwell in deadly night,

O heauie herse,

Breake we our pypes, that shrild as lowde as Larke,

O carefull verse.

 

Why do we longer liue, (ah why liue we so long)

Whose better dayes death hath shut vp in woe?

The fayrest floure our gyrlond all emong,

Is faded quite and into dust ygoe.

Sing now ye shepheards daughters, sing no moe

The songs that Colin made in her prayse,

But into weeping turne your wanton layes,

O heauie herse,

Now is time to dye. Nay time was long ygoe,

O carefull verse.

 

Whence is it, that the flouret of the field doth fade,

And lyeth buryed long in Winters bale:

Yet soone as spring his mantle hath displayd,

It floureth fresh, as it should neuer fayle?

But thing on earth that is of most auaile,

As vertues braunch and beauties budde,

Reliuen not for any good.

O heauie herse,

The braunch once dead, the budde eke needes must quaile,

O carefull verse.

 

She while she was, (that was, a woful word to sayne)

For beauties prayse and pleasaunce had no pere:

So well she couth the shepherds entertayne,

With cakes and cracknells and such country chere.

Ne would she scorne the simple shepheards swaine,

For she would call hem often heame

And giue hem curds and clouted Creame.

O heauie herse,

Als Colin cloute she would not once disdayne.

O carefull verse.

 

But nowe sike happy cheere is turnd to heauie chaunce,

Such pleasaunce now displast by dolors dint:

All Musick sleepes, where death doth leade the daunce,

And shepherds wonted solace is extinct.

The blew in black, the greene in gray is tinct,

The gaudie girlonds deck her graue,

The faded flowres her corse embraue.

O heauie herse,

Morne nowe my Muse, now morne with teares besprint.

O carefull verse.

 

O thou great shepheard Lobbin, how great is thy griefe,

Where bene the nosegayes that she dight for thee:

The coloured chaplets wrought with a chiefe,

The knotted rushrings, and gilte Rosemaree?

For shee deemed nothing too deere for thee.

Ah they bene all yclad in clay,

One bitter blast blew all away.

O heauie herse,

Thereof nought remaynes but the memoree.

O carefull verse.

 

Ay me that dreerie death should strike so mortall stroke,

That can vndoe Dame natures kindly course:

The faded lockes fall from the loftie oke,

The flouds of teares flowe in theyr stead perforse.

The mantled medowes mourne,

Theyr sondry colours tourne.

O heauie herse,

The heauens doe melt in teares without remorse.

O carefull verse.

 

The feeble flocks in field refuse their former foode,

And hang theyr heads, as they would learne to weepe:

The beastes in forest wayle as they were woode,

Except the Wolues, that chase the wandring sheepe:

Now she is gon that safely did hem keepe.

The Turtle on the bared braunch,

Laments the wound, that death did launch.

O heauie herse,

And Philomele her song with teares doth steepe.

O carefull verse.

 

The water Nymphs, that wont with her to sing and daunce,

And for her girlond Oliue braunches beare,

Now balefull boughes of Cypres doen advaunce:

The Muses, that were wont greene bayes to weare,

Now bringen bitter Eldre braunches seare:

The fatall sisters eke repent,

Her vitall threde so soone was spent.

O heauie herse,

Mourne now my Muse, now mourne with heauie cheare.

O carefull verse.

 

O trustlesse state of earthly things, ans slipper hope

Of mortal men, that swincke and sweate for nought,

And shooting wide, doe misse the marked scope:

Now haue I learnd (a lesson derely bought)

That nys on earth assuraunce to be sought:

For what might be in earthlie mould,

That did her buried body hould,

O heauie herse,

Yet saw I on the beare when it was brought,

O carefull verse.

 

But maugre death, and dreaded sisters deadly spight,

And gates of hel, and fyrie furies forse:

She hath the bonds broke of eternall night,

Her soule vnbodied of the burdenous corpse.

Why then weepes Lobbin so without remorse?

O Lobb, thy losse no longer lament,

Dido nis dead, but into heauen hent.

O happye herse,

Cease now my Muse, now cease thy sorrowes sourse,

O ioyfull verse.

 

Why wayle we then? why weary we the Gods with playnts,

As if some euill were to her betight?

She raignes a goddesse now emong the saintes,

That whilome was the saynt of shepheards light:

And is enstalled nowe in heauens hight.

I see thee blessed soule, I see,

Walke in Elisian fieldes so free.

O happy herse,

Might I once come to thee (O that I might)

O ioyfull verse.

 

Vnwise and wretched men to weete whats good or ill,

We deeme of Death as doome of ill desert:

But knewe we fooles, what it vs bringes vntil,

Dye would we dayly, once it to expert.

No daunger there the shepheard can astert:

Fayre fieldes and pleasaunt layes there bene,

The fieldes ay fresh, the grasse ay greene:

O happy herse,

Make hast ye shepheards, thether to reuert,

O ioyfull verse.

 

Dido is gone afore (whose turne shall be the next?)

There liues shee with the blessed Gods in blisse,

There drincks she Nectar with Ambrosia mixt,

And ioyes enioyes, that mortall men do misse.

The honor now of highest gods she is,

That whilome was poore shepheards pryde,

While here on earth she did abyde.

O happy herse,

Ceasse now my song, my woe now wasted is.

O ioyfull verse.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://etext.virginia.edu

Pásztorkalendárium: November (részlet) (Magyar)

Jöjj hát, Melpomené, múzsák leggyászosabbja!

Ily bánatról még nem hallott szived;

fel, szörny kísértethad, vers bús alakja,

mert vigalomra itt ok nem lehet!

Mert meghalt ő, ki örvendeztetett,

Didó, a drágám, jaj, halott,

halott, ólomban hever ott:

ó, szív, mire telsz!

Keserves könnyek hadd ömöljenek:

ó, kín szava, vers!

 

Pásztorok, nyájatokkal járván Kent legelőit,

sirassátok a Természet e művét:

a lényt, ki mindünk büszkesége lőn itt,

s kinek elvesztése ily keserűség.

E világ fölött nincs többé derűs ég:

a föld nagy fénye, jaj, oda,

szállt ránk halálos éjszaka:

ó, szív, mire telsz!

Törj, furulya, pacsírtaszót ne küldj szét:

ó, kín szava, vers!

 

Ó, mért élünk tovább (ó, mért oly hosszasan?),

ha a halál megtörte napjainkat,

s koszorúnk szebb virága odavan?

A szirmok elhervadtak, porba hulltak.

Pásztorlányok, vége a víg daloknak,

melyekkel Colin őt dicsérte,

gondoljatok gyötrelmes éjre.

Ó, szív, mire telsz!

Hív a halál, oly rég, s ma nem habozhat.

Ó, kín szava, vers!

 

Ó, mért, hogy megfakul mind a mezők virága,

s a gyászos tél temetőjén hever:

de hívsággal kél a tavasz szavára,

s kibomlik, mintha sose múlna el?

Épp a drága dolgoknak tűnni kell;

bimbós szépség, erénynek ága:

veszni jő e világra.

Ó, szív, mire telsz!

Holt ágon bimbót a sors nem kegyel.

Ó, kín szava, vers!

 

Ő, amíg élt (s mi gyászos így mondani e szót!),

magasztalt szépség volt, maga a kellem;

vendégeskedtek nála pásztorok,

s jó falusi falatokkal betelten

távoztak; s nem volt udvarlásuk ellen,

gyakran hívta őket, haza,

tejföl- s aludttej-lakoma.

Ó, szív, mire telsz!

Colin Cloute, tudjuk, így állt nála kegyben.

Ó, kín szava, vers!

 

De most, hogy tompa gyászba fulladt mind az öröm.

a vígság elcsitult, sajdulva-fájva:

a Halál jár elöl a tánc-körön,

nincs zene, pásztorok vigasztalása.

Kék szín éjszínre, zöld szürkére vált ma;

cifra füzér  sírját fedi,

szirmaik – holt test ékei.

Ó, szív, mire telsz!

Gyászolj, Múzsám, no rajta, könnyek árja!

Ó, kín szava, vers!

 

Ó, nagy pásztor, Lobbin, hatalmas a te gyászod!

Csokrok sorát, mit ő kötött neked,

hol leled mind a szalagos virágot,

sásfű-koronát, százszorszépeket

­– aranyozva! mert így bánt ő veled!

Por, száll ma a semmi-se-drága;

egy fuvallat szertezilálta.

Ó, szív, mire telsz!

Lényéből már csak az emlék tied.

Ó, kín szava, vers!

 

Jaj nekem! hogy a rút halál ily mód arat:

Természet Úrhölgy útját semmisíti;    

a dicső tölgy lombjai hullanak,          

forrás zihál, patak-ágy kimeríti,         

száraz kő medrét tenger könny telíti. 

Gyászol a rét köntöstelen,      

csont-ujj jár haló szineken.    

Ó, szív, mire telsz!     

Az ég: olvadt könny; vigasz nem deríti.        

Ó, kín szava, vers.     

 

Mezőkön a szelíd juhok, lásd, nem legelnek,

fejük csüggesztik, eleven sirámok;

vadak, mint megfaragott fák, nyekegnek,

csak bárány-űző farkas mondja: „Áldott..."

– mert elment, aki a nyájra vigyázott.

Tar ágon vadgalamb: sebét

panaszolja, Halál kezét.

Ó, szív, mire telsz!

S Philoméla megkönnyezi dalát ott.

Ó, kín szava, vers!

 

Vízi nimfák, vele táncoltak s énekeltek:

hozták egykor olajág-koszorúját,

most baljós ciprusokkal integetnek;

és zöld babérlevél helyett a Múzsák

gyűjtik száraz bodzaágak borúját:

Sors-Nővérek bűnbánata!

Kurta az élet fonala.

Ó, szív, mire telsz!

Múzsám is bánatozva rója útját.

Ó, kín szava, vers!

 

Csalóka földi lét, reménység tévhite,

halandók tenger hiú verítéke;

szándék, mely célját rosszul méri be!

Megtanultam (s nagy árat adtam érte),

hogy ne számítsak e-világi révre:

mert ami ily-formán lehet,

holt testének már része lett!

Ó, szív, mire telsz!

Láttam őt, ravatalon kiterítve.

Ó, kín szava, vers!

 

Ám a Halál s a szörny nők gyilkos irígykedése,

Pokol s fúria-had nem győzhetett:

ő az éj örök kötését letépte,

lélek, súlyos holttestet levetett.

Derülj hát, Lobbin, hagyd a könnyeket!

Ó, Lobb! lelkedből mondhatod:

Didó mennybe szállt, nem halott.

Ó, boldog a perc!

Múzsám, ne járjon több bánat veled!

Ó, szív szava, vers!

 

Mért sírunk hát, panasszal isteneket gyötörvén?

Nem esett semmi megaláztatása.

Fenn uralkodik ő isteni hölgyként!

Szent fénye pásztornak nem volt hiába:

beiktatták a mennyek magasába.

Szép, szabad lélek, látlak én

Elíziumnak mezején!

Ó, boldog a perc!

Bár mehetnék hozzád! Mennék; s ha már ma!

Ó, szív szava, vers!

 

Balgák mi, nyomorultak, kik jót-rosszat itélünk,

félünk a nemlét borzalmaitól:

ha tudnánk, ostobák, mi lesz a részünk,

készen halnánk érette bármikor.

Nincs ott veszély, a pásztor tudja jól:

csak szép mezők és víg dalok,

friss fű zöldje harsog, ragyog:

Ó, boldog a perc!

Jertek, pásztorok, az ő szava szól!

Ó, szív szava, vers!

 

Didó előrement (most ki következik?),

áldottan ott él áldott istenekkel,

drága ambróziás nektárt iszik,

ismerkedik nem-földi örömekkel.

Fő-fő égiek nézik tisztelettel,

ki csak egy pásztor büszkesége

volt itt, világunkban időzve.

Ó, boldog a perc!

Csitulj, dalom, a bút te is feledd el.

Ó, szív szava, vers!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap