Warren, Robert Penn: Az idő halála (Another Dimension Magyar nyelven)
Another Dimension (Angol)Over meadows of Brittany, the lark Flames sunward, divulging, in tinseled fragments from That height, song. Song is lost In the blue depth of sky, but We know it is there at an altitude where only God’s ear may hear.
Dividing fields, long hedges, in white Bloom powdered, gently slope to the Blue of sea that glitters in joy of its being.
Once I lay on the grass and looked upward To feel myself redeemed into That world which had no meaning but itself, As I, lying there, had only the present, no future or past.
Yes – who was the man who on the midnight street corner, Alone, once stood, while sea-fog Put out last lights, electric or heavenly? Who knows that history is the other name for death? Who, from the sweated pillow, wakes to know How truth can lie? Who knows that jealousy, Like a chinch-bug under the greenest turf, thrives? Who learned that kindness can be the last cruelty?
I have shut my eyes and seen the lark flare upward. All was as real as when my eyes were open. I have felt earth breathe beneath my shoulder blades. I have strained to hear, sun-high, that Platonic song.
It may be that some men, dying, have heard it.
|
Az idő halála (Magyar)Bretagne rétjei fölött a pacsirta Lobog a nap felé, szórja, csillámlásként e Magasból, énekét. Az ének elvész Az ég kék mélyén, de mi Tudjuk, ott van fönn, annyira fönn, hogy Isten füle hallhatja csupán.
Mezőket osztva, sövények fehér virággal Hintve, szelíden ereszkednek a tenger Kékje felé, mely tündököl, hogy van, az örömtől.
A fűben hevervén fölnéztem egyszer, S éreztem, visszaváltódom e világba, Melynek nincs jelentése, csak maga, ahogy Nekem, fekvén ott, jelenem volt csak, se jövőm, se múltam.
Igen – ki volt az az ember, aki éjféli utcasarkon, Egykor, magányosan ott állt, míg a tengeri köd Kioltogatta a végső égi – vagy villany – fényeket? Ki tudja, a történelem másik név csak a halálra? És aki, izzadt párnán, felriad, érzi: Hazudhat az igazság? Aki tudja: a féltékenység, Mint ganajtúró, a legzöldebb gyep alatt is tenyészik? Ki érti már, a kedvesség a végső kegyetlenség lehet?
Lehunytam a szemem és láttam, föl, föl lobog a pacsirta. Minden oly valós volt, mintha a szemem nyitva lenne. Éreztem, ott lélegzik a föld a lapockám mellett. Erőlködtem, hadd hallanám nap-magasban azt a platóni dalt.
Hogy hallották is némelyek, haldokolva, meghihető.
|