Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Byron, George: Az új görög dalnok (A „Don Juan”-ból) (From Don Juan Magyar nyelven)

Byron, George portréja
Arany János portréja

Vissza a fordító lapjára

From Don Juan (Angol)

The isles of Greece! the isles of Greece
Where burning Sappho loved and sung,
Where grew the arts of war and peace,
Where Delos rose, and Phoebus sprung!
Eternal summer gilds them yet,
But all, except their sun, is set.

The Scian and the Teian muse,
The hero’s harp, the lover’s lute,
Have found the fame your shores refuse:
Their place of birth alone is mute
To sounds which echo further west
Than your sires’ „Islands of the Blest”.

The mountains look on Marathon –
And Marathon looks on the sea;
And musing there an hour alone,
I dream’d that Greece might still be free;
For, standing on the Persians’ grave,
I could not deem myself a slave.

A king sate on the rocky brow
Which looks o’er sea-born Salamis;
And ships, by thousands, lay below,
And men in nations; – all were his!
He counted them at break of day –
And when the sun set, where were they?

And where are they? and where art thou,
My country? On thy voiceless shore
The heroic lay is tuneless now –
The heroic bosom beats no more!
And must thy lyre, so long divine,
Degenerate into hands like mine?

’Tis something in the dearth of fame,
Though link’d among a fetter’d race,
To feel at least a patriot’s shame,
Even as I sing, suffuse my face;
For what is left the poet here?
For Greeks a blush –for Greece a tear.

Must we but weep o’er days more blest?
Must we but blush? – Our fathers bled.
Earth! render back from out thy breast
A remnant of our Spartan dead!
Of the three hundred grant but three,
To make a new Thermopylae!

What, silent still? and silent all?
Ah! no; – the voices of the dead
Sound like a distant torrent’s fall,
And answer, „Let one living head,
But one, arise, – we come, we come!”
’Tis but the living who are dumb.

In vain - in vain: strike other chords;
Fill high the cup with Samian wine!
Leave battles to the Turkish hordes,
And shed the blood of Scio’s vine!
Hark! rising to the ignoble call –
How answers each bold Bacchanal!

You have the Pyrrhic dance as yet;
Where is the Pyrrhic phalanx gone?
Of two such lessons, why forget
The nobler and the manlier one?
You have the letters Cadmus gave –
Think ye he meant them for a slave?

Fill high the bowl with Samian wine!
We will not think of themes like these!
It made Anacreon’s song divine:
He served – but served Polycrates –
A tyrant; but our masters then
Were still, at least, our countrymen.

The tyrant of the Chersonese
Was freedom’s best and bravest friend;
That tyrant was Miltiades!
O that the present hour would lend
Another despot of the kind
Such chains as his were sure to bind.

Fill high the bowl with Simian wine!
On Suli’s rock, and Parga’s shore,
Exists the remnant of a line
Such as the Doric mothers bore;
And there, perhaps, some seed is sown,
The Heracleidan blood might own.

Trust not for freedom to the Franks –
They have a king who buys and sells:
In native swords and native ranks
The only hope of courage dwells;
But Turkish force and Latin fraud
Would break your shield, however broad.

Fill high the bowl with Samian wine!
Our virgins dance beneath the shade –
I see their glorious black eyes shine;
But, gazing on each glowing maid,
My own the burning tear-drop laves,
To think such breasts must suckle slaves.

Place me on Sunium’s marbled steep,
Where nothing, save the waves and I,
May hear our mutual murmurs sweep;
There, swan-like, let me sing and die:
A land of slaves shall ne’er be mine –
Dash down yon cup of Samian wine!



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 214, 216, 218, 220. p.

Az új görög dalnok (A „Don Juan”-ból) (Magyar)

Szigethazám, szigethazám!
Hol Sappho égett s énekelt,
Hol terme harc és bék’ müve, –
Delos megállt és Phoebus kelt!
Örök nyár hint még rá sugárt,
De, napján kűl, minden leszállt.

Skios múzsája s Teiosé
A hőskoboz, szerelmi lant,
Más parton.él hírben, nem itt;
A hang szülőföldén kihalt,
Bár Eccho távolabb veti
Mint ősink „Boldog Szigeti”.

Néznek Marathonra a hegyek –
S Marathon a tengerre néz;
Ott álmadoztam egykor én,
Hogy még Göröghon szabad lész:
Mert, állva perzsa sír felett,
Nem hittem szolga létemet.

Ült a király bérchomlokon,
Mely néz le Salamis fölé;
Ezrével ott lenn a hajók,
Had, nemzet számra: – mind övé!
Megolvasá nap költekor –
De hol valának este, hol?

Hol vannak ők? s hol vagy te is,
Hazám? Partod némán hever;
Nem zendül itt a hős koboz –
Nem dobban itt már hős kebel!
S lantod, az oly soká remek,
Ily kézre száll-e, mint ezek?

Még valami – ha nincs babér –
Bár szolganép közt, láncokon –
Pirulni honfi módra, mint
E dalra most is homlokom;
Mert, haj! mi itt költői bér?
Pír a népér’ – könny a honér’.

Hát csak sirassuk jobb napunk?
S pirúljunk? – Haltak őseink.
Add vissza, föld, kebeledből
Spartai elhunyt hőseink!
A háromszázból hármat adj:
És Thermopylaenk ujra nagy!

Mit? csend tovább? csend mindenütt?
Ah! nem; – a holtak hangja kél,
Mint távol omló zúgatag,
Felelvén: „egy kezdjen, ki él –
S megyünk, megyünk, vezessetek!”
Élőn kivűl, nincs más siket.

Mind hasztalan; verj másik húrt;
Kelyhedre tölts Samos borát!
Harcot török csordákra bizz,
Vért néked ontson a borág!
Hah! lám, alig hogy szólalál –
Mint érti sok vad bacchanál!

Még dívik pyrrhi táncotok,
De hol a pyrrhi harcirend?
Feledségbe e kettő közűl
Mért a nemesbik lecke ment?
Kadmos betűje fenvagyon –
De rabnak szánta-e, vajon?

Samos borával tölts kehelyt!
Kedvetlen e tárgy, hagyjuk ezt!
Az ihleté Anakreont,
Ki szolgált – de Polykratest –
Térdünk ha szint’ akkor hajolt,
A zsarnok mégis honfi volt.

Lám, Chersonéz’ tyrannja is
Szabadságnak hő bajnoka;
E tyrann Miltiades volt!
Oh! bár efféle zsarnoka
Volna a jelennek! Láncai
Soká fognának oldani.

Samos borával tölts kehelyt!
Bérces Sulin, s a pargai
Parton, van még egy faj, minőt
Szültek a dórok anyjai;
S van hintve mag, ott valahol,
Kikben Herakles vére foly.

Szabadságot franktól ne várj –
Ezek királya vesz, meg ad;
Miben süker reménye él,
Csak honfi kard, csak honfi had;
Ozmán erő, latín cselek,
Megrontanák hős vértetek.

Samos borával tölts kehelyt!
Árnyékba’ lejtnek szűzeink –
Im, mint ragyog dicső szemök;
De, nézve lángzó szépeink,
Enyém forró könyekben ég:
E kebleket rab szopja még!

Tégy Sunium párkányira,
Hol senki, mint én, s a habok,
Hallgassuk egymást búgni, míg
Dallal, mint hattyu elhalok:
Hon nem hazám, mely láncot hord –
Csapd földhöz a samosi bort!



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 215, 217, 219, 221. p.

minimap