Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Byron, George: Janthéhoz (A „Childe Harold” előhangja) (To Ianthe (Childe Harold’s Pilgrimage) Magyar nyelven)

Byron, George portréja

To Ianthe (Childe Harold’s Pilgrimage) (Angol)


Not in those climes where I have late been straying,
Though Beauty long hath there been matchless deemed,
Not in those visions to the heart displaying
Forms which it sighs but to have only dreamed,
Hath aught like thee in truth or fancy seemed:
Nor, having seen thee, shall I vainly seek
To paint those charms which varied as they beamed -
To such as see thee not my words were weak;
To those who gaze on thee, what language could they speak?

Ah! mayst thou ever be what now thou art,
Nor unbeseem the promise of thy spring,
As fair in form, as warm yet pure in heart,
Love's image upon earth without his wing,
And guileless beyond Hope's imagining!
And surely she who now so fondly rears
Thy youth, in thee, thus hourly brightening,
Beholds the rainbow of her future years,
Before whose heavenly hues all sorrow disappears.

Young Peri of the West!--'tis well for me
My years already doubly number thine;
My loveless eye unmoved may gaze on thee,
And safely view thy ripening beauties shine:
Happy, I ne'er shall see them in decline;
Happier, that while all younger hearts shall bleed
Mine shall escape the doom thine eyes assign
To those whose admiration shall succeed,
But mixed with pangs to Love's even loveliest hours decreed.

Oh! let that eye, which, wild as the gazelle's,
Now brightly bold or beautifully shy,
Wins as it wanders, dazzles where it dwells,
Glance o'er this page, nor to my verse deny
That smile for which my breast might vainly sigh,
Could I to thee be ever more than friend:
This much, dear maid, accord; nor question why
To one so young my strain I would commend,
But bid me with my wreath one matchless lily blend.

Such is thy name with this my verse entwined;
And long as kinder eyes a look shall cast
On Harold's page, Ianthe's here enshrined
Shall thus be first beheld, forgotten last:
My days once numbered, should this homage past
Attract thy fairy fingers near the lyre
Of him who hailed thee, loveliest as thou wast,
Such is the most my memory may desire;
Though more than Hope can claim, could Friendship less require?




Janthéhoz (A „Childe Harold” előhangja) (Magyar)


Bár sok földet bejártam, hol a szent
Ős Szépség istenítve tűnt elém,
S bár sok-sok édes, vágyas kép jelent
Szivem elé dús álmok éjjelén,
Való- vagy árny-másod sohsem lelém;
S most látlak s ím kontár festő vagyok,
Hisz bájad csupa újság s csupa fény: -
Annak, ki nem látott, szóm csak gagyog
S kik láttak már, nekik méltón mily szó ragyog?

Oh, bárcsak tudnál megmaradni így:
Tavasz-igéret, mit nem ront le tél,
Szép test s hő, tiszta szív közt drága frígy,
Ámor, ki bár szárny nélkül, földön él,
S szelid, minőt a Remény sem remél!
Bizonnyal az, ki hűn nevel s ki véd,
Ez ifjú bájban, mely ragyogva kél,
Látja agg élte szivárvány-ivét,
Melynek szent színe szórja a búkat szerteszét.

Ifjú, nyugati Péri! - jó nekem,
Hogy már korom kettőzi a tiéd,
Igy hűvös szemmel, nyugton nézhetem,
Veszély nélkül, zsendülésed diszét;
Mily jó, nem látnom rommá hullni szét!
S még jobb, hogy míg az ifjak szíve mind
Vérzik, szemed verése megkimélt
Melyből nekik majd üdvök üdve int,
De hajh, a Szerelem kínt épp a kéjbe hint!

Óh, ragyogjon e vad gazella-szem,
Mit fénylőn felvetsz, majd félőn lesütsz,
S mely ver ha villog s pezsdít ha pihen,
E dalra s adj mosolyt is drága szűz,
Minőt hiába kérne kába tűz,
Ha mernék lenni barátnál egyéb!
Óh, édes, tedd meg! s ne kérdezd, mi űz:
Lantomra kérni ifjú lány kegyét:
Koszorumba füzöm, szűz líljomúl vegyék!

Így majd neved dalomba fonva él
S ha néha nyájas szem e könyvbe néz,
Harold lapjáról Janthe képe kél:
Elsőnek tűn föl s végsőnek enyész. -
S ugye, ha por leszek már és penész,
Lágy ujjad olykor még lantomhoz ér,
Idézni bókom, melyben ifjan élsz? -
Csak ennyi mit költőd emléke kér;
Nem túlsok e remény s e kis baráti bér?



KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó
Az idézet forrásaTóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái.

minimap