Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Layton, Irving: Hideg zöld elem (The Cold Green Element Magyar nyelven)

Layton, Irving portréja

The Cold Green Element (Angol)

At the end of the garden walk
the wind and its satellite wait for me;
their meaning I will not know
until I go there,
but the black-hatted undertaker

who, passing, saw my heart beating in the grass,
is also going there. Hi, I tell him,
a great squall in the Pacific blew
a dead poet
out of the water,

Crowds depart daily to see it, and return
with grimaces and incomprehension;
if its limbs twitched in the air
they would sit at its feet
peeling their oranges.

And turning over I embrace like a lover
the trunk of a tree, one of those
for whom the lightning was too much
and grew a brillant
hunchback with a crown of leaves.

The ailments escaped from the labels
of medicine bottles and all fled to the wind;
I've seen myself lately in the eyes
of old women,
spent streams mourning my manhood,

in whose old pupils the sun became
a bloodsmear on broad catalpa leaves
and hanging from ancient twigs,
my murdered selves
sparked the air like muted collisions

of fruit. A black dog howls down my blood,
a black dog with yellow eyes;
he too by someone's inadvertence
saw the bloodsmear
on the broad catalpa leaves.

But the furies clear a path for me to the worm
who sang for an hour in the throat of a robin,
and misled by the cries of young boys
I am again
a breathless swimmer in that cold green element.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://thepoemoftheweek.blogspot.hu

Hideg zöld elem (Magyar)

A kertfal ahol végetér,
ott várt rám csatlósaival a szél;
szándékuk nem ismerem,
míg oda nem megyek,
de a fekete kalapos temetkező,

aki látta dobogó szívemet a fűben,
szintén oda tart. Mondom: jónapot,
a nagy viharban kivetett a Csendes-óceán
egy halott költőt,
s a hulla ott lóg most a város kapuin.

Elindul a tömeg, hogy lássa, s visszatér
fintorogva, értetlen arccal
ha görcsben volnának a végtagjai,
a lábához ülnének
narancsot hámozni.

Fölfordítom s megölelem, mint egy szerelmes
valamelyik farönköt, amelyik
a villámot nem bírta ki,
és erre ragyogó,
levélkoronás púpot növeszt.

A betegségek mind elmenekültek,
szélbe szálltak az orvosság-címkékről;
látom magamat mostanság öreg
asszonyok szemében,
felélt férfiasságom gyászpatakjait.

Látom, vén pupilláikban a nap
vérfolttá lett a széles szivarfa levélen,
megölt énjeim a régi ágakról
úgy csüngenek
és szikráznak, mint a néma gyümölcsök.

Véremben fekete kutya vonít,
egy sárga szemű, fekete kutya;
s mert nem ügyelt rá senki,
meglátta a vérfoltot
a széles szivarfa leveleken.

E féreg, hozzá löknek a fúriák,
egy vörösbegy torkában énekelt,
fiatal fiúk kiáltásai
csábítanak el; újra
hideg zöld elemben úszom, elfúlva.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. J.

minimap