Bécquer, Gustavo Adolfo: Rímek IV (Rima IV Magyar nyelven)
Rima IV (Spanyol)No digáis que agotado su tesoro, de asuntos falta, enmudeció la lira; podrá no haber poetas; pero siempre habrá poesía.
Mientras las ondas de la luz al beso palpiten encendidas; mientras el sol las desgarradas nubes de fuego y oro vista;
mientras el aire en su regazo lleve perfumes y armonías; mientras haya en el mundo primavera, ¡habrá poesía!
Mientras la ciencia a descubrir no alcance las fuentes de la vida, y en el mar o en el cielo haya un abismo que al cálculo resista;
mientras la humanidad siempre avanzando no sepa a do camina; mientras haya un misterio para el hombre, ¡habrá poesía!
Mientras sintamos que se alegra el alma, sin que los labios rían; mientras se llore sin que el llanto acuda a nublar la pupila;
mientras el corazón y la cabeza batallando prosigan; mientras haya esperanzas y recuerdos, ¡habrá poesía!
Mientras haya unos ojos que reflejen los ojos que los miran; mientras responda el labio suspirando al labio que suspira;
mientras sentirse puedan en un beso dos almas confundidas, mientras exista una mujer hermosa, ¡habrá poesía!
|
Rímek IV (Magyar)Ne mondjátok, hogy kimerült a kincse, nem némult el a líra, szól azért is. Lehet, hogy nem lesznek költők, de mindig leszen poézis.
Amíg a fénynek csókjától kigyúlva hullám lángja csap égig, amíg a nap a szétrongyolt felhőket arannyal vonja végig;
amíg a lég ölében illat árad, s csupa derű a szél is; amíg tavasz suhan át a világon, leszen poézis!
Amíg nem ismerjük az élet titkát, bár utunk afelé visz, amíg számító észnél jóval mélyebb a tenger és az ég is;
amíg az ember ismeretlen útján indul a messzeségig; amíg egyetlen rejtély lesz a földön, leszen poézis!
Amíg a lélek nevet, és az ajkak búba merülnek mégis; amíg sírással nem a szemek sírnak, mikor a lélek vérzik;
amíg egymással fej és szív vitázik e világ végeztéig; amíg reménység születik, és emlék, leszen poézis!
Amíg a szem felelni tud a szemnek, nemcsak néz, de beszél is; amíg sóhajra sóhajjal az ajkak egymás szavát idézik;
amíg lelkük zavarának ízét saját csókjaikban érzik; amíg létezik egyetlen szép asszony, leszen poézis!
|