Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Bécquer, Gustavo Adolfo: Rímek IV (Rima IV Magyar nyelven)

Bécquer, Gustavo Adolfo portréja
Simor András portréja

Vissza a fordító lapjára

Rima IV (Spanyol)

No digáis que agotado su tesoro,

de asuntos falta, enmudeció la lira;

podrá no haber poetas; pero siempre

habrá poesía.

 

Mientras las ondas de la luz al beso

palpiten encendidas;

mientras el sol las desgarradas nubes

de fuego y oro vista;

 

mientras el aire en su regazo lleve

perfumes y armonías;

mientras haya en el mundo primavera,

¡habrá poesía!

 

Mientras la ciencia a descubrir no alcance

las fuentes de la vida,

y en el mar o en el cielo haya un abismo

que al cálculo resista;

 

mientras la humanidad siempre avanzando

no sepa a do camina;

mientras haya un misterio para el hombre,

¡habrá poesía!

 

Mientras sintamos que se alegra el alma,

sin que los labios rían;

mientras se llore sin que el llanto acuda

a nublar la pupila;

 

mientras el corazón y la cabeza

batallando prosigan;

mientras haya esperanzas y recuerdos,

¡habrá poesía!

 

Mientras haya unos ojos que reflejen

los ojos que los miran;

mientras responda el labio suspirando

al labio que suspira;

 

mientras sentirse puedan en un beso

dos almas confundidas,

mientras exista una mujer hermosa,

¡habrá poesía!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poesur.com/rimasBecquer.htm

Rímek IV (Magyar)

Ne mondjátok, hogy kimerült a kincse,

nem némult el a líra, szól azért is.

Lehet, hogy nem lesznek költők, de mindig

leszen poézis.

 

Amíg a fénynek csókjától kigyúlva

hullám lángja csap égig,

amíg a nap a szétrongyolt felhőket

arannyal vonja végig;

 

amíg a lég ölében illat árad,

s csupa derű a szél is;

amíg tavasz suhan át a világon,

leszen poézis!

 

Amíg nem ismerjük az élet titkát,

bár utunk afelé visz,

amíg számító észnél jóval mélyebb

a tenger és az ég is;

 

amíg az ember ismeretlen útján

indul a messzeségig;

amíg egyetlen rejtély lesz a földön,

leszen poézis!

 

Amíg a lélek nevet, és az ajkak

búba merülnek mégis;

amíg sírással nem a szemek sírnak,

mikor a lélek vérzik;

 

amíg egymással fej és szív vitázik

e világ végeztéig;

amíg reménység születik, és emlék,

leszen poézis!

 

Amíg a szem felelni tud a szemnek,

nemcsak néz, de beszél is;

amíg sóhajra sóhajjal az ajkak

egymás szavát idézik;

 

amíg lelkük zavarának ízét

saját csókjaikban érzik;

amíg létezik egyetlen szép asszony,

leszen poézis!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap