Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Vallejo, César: Már senki sem él a házban… (Nadie vive en la casa… Magyar nyelven)

Vallejo, César portréja

Nadie vive en la casa… (Spanyol)

—No vive ya nadie en la casa —me dices—; todos se han ido. La sala, el dormitorio, el patio, yacen despoblados. Nadie ya queda, pues que todos han partido.
  Y yo te digo: Cuando alguien se va, alguien queda. El punto por donde pasó un hombre, ya no está solo. Únicamente está solo, de soledad humana, el lugar por donde ningún hombre ha pasado. Las casas nuevas están más muertas que las viejas, por que sus muros son de piedra o de acero, pero no de hombres. Una casa viene al mundo, no cuando la acaban de edificar, sino cuando empiezan a habitarla. Una casa vive únicamente de hombres, como una tumba. De aquí esa irresistible semejanza que hay entre una casa y una tumba. Sólo que la casa se nutre de la vida del hombre, mientras que la tumba se nutre de la muerte del hombre. Por eso la primera está de pie, mientras que la segunda está tendida.
  Todos han partido de la casa, en realidad, pero todos se han quedado en verdad. Y no es el recuerdo de ellos lo que queda, sino ellos mismos. Y no es tampoco que ellos queden en la casa, sino que continúan por la casa. Las funciones y los actos se van de la casa en tren o en avión o a caballo, a pie o arrastrándose. Lo que continúa en la casa es el órgano, el agente en gerundio y en circulo.
  Los pasos se han ido, los besos, los perdones, los crímenes. Lo que continúa en la casa es el pie, los labios, los ojos, el corazón. Las negaciones y las afirmaciones, el bien y el mal, se han dispersado. Lo que continua en la casa, es el sujeto del acto.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poesi.as

Már senki sem él a házban… (Magyar)

— Már senki sem él a házban — mondod; mindenki elment. A nappali, a hálószoba, az udvar, mindkihalt. Senki se maradt itt, mivelhogy mindenki eltávozott.
  De én azt válaszolom neked: Mikor valaki elmegy, valaki itt is marad. Ahová egy ember lépett, az a hely már nincs egyedül. Csak az a hely van egyedül, szinte emberi magányban, ahová senki sem lépett soha. Az új házak halottabbak a régieknél, mert falaik csak köből és acélból vannak, nem emberekből. Egy ház nem akkor jön világra, mikor az építését befejezik, hanem amikor elkezdik lakni. A ház is csak emberből él, éppenúgy, mint a sír. Innen az óhatatlan hasonlóság ház és sír között. Csakhogy a ház az ember életével táplálkozik, a sír pedig az ember halálával. Ezért van, hogy az egyik talpon áll, a másik hanyatt fekszik.
  Voltaképpen mindenki eltávozott a háztól, de igazából mindenki itt maradt. És nemcsak az emlékük maradt itt, hanem ők maguk is. És nem is csak ittmaradtak a házban, hanem folytatódnak is a házzal együtt. A tettek és cselekedetek elhagyják a házat, vonaton vagy repülőn vagy lóháton, gyalog vagy csúszva-mászva. De folytatódik a házban minden, ami szerves, a folytonosan és körben ható tényezők.
  Elmentek a léptek, a csókok, a bocsánatok és a bűnök. De folytatódik a házban a láb, a száj, a szem, a szív. A tagadások és az állítások, a jó és a rossz eloszlottak. De folytatódik a házban a tettek alanya.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaS. Gy.

minimap