Ibarbourou, Juana de: A fügefa (La higuera Magyar nyelven)

Porque es áspera y fea,
porque todas sus ramas son grises
yo le tengo piedad a la higuera.

En mi quinta hay cien árboles bellos,
ciruelos redondos,
limoneros rectos
y naranjos de brotes lustrosos.

En las primaveras
todos ellos se cubren de flores
en torno a la higuera.
Y la pobre parece tan triste
con sus gajos torcidos, que nunca
de apretados capullos se viste...

Por eso,
cada vez que yo paso a su lado
digo, procurando
hacer dulce y alegre mi acento:
"Es la higuera el mas bello
de los árboles todos del huerto".

Si ella escucha,
si comprende el idioma en que hablo,
¡Que dulzura tan honda hará nido
en su alma sensible de árbol!

Y tal vez, a la noche,
cuando el viento abanique su copa,
embriagada de gozo le cuente:
"Hoy a mí me dijeron hermosa".

Mert szürke rajta minden ág,
mert oly göröngyös és csunya,
én sajnálom a fügefát.

Villámba van megannyi szép fa:
Gömbölyded szilvafa,
citromfa is sudár,
narancsfa, melyen tündököl a rügy.

Tavasszal mind örül
és mind virágot hajt
a fügefám körül.
S szegény csak búsong csöndesen,
hogy girbegurba gallyán nincs soha
még egy siralmas-korcs bimbócska sem...

Ezért,
ahányszor csak mellette elmegyek,
igy szólok,
ügyelve, hogy hangom nyájas, vidám legyen:
„Minden fa közt a fügefa
legszebb fa itt a kertben."

Ha hallja ezt,
ha érti a nyelvet, melyet beszélek,
mily mély gyönyört érezhet ott belül
ez az érzékeny és finom fa-lélek.

És éjszaka talán,
mikor a szél legyezi, összereszket
s ujjongva részegen meséli néki:
- Ma azt mondták, hogy én vagyok a legszebb!