Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Suits, Gustav: Szélország (Tuulemaa Magyar nyelven)

Suits, Gustav portréja

Tuulemaa (Észt)

I.
Ju roobitsenud Pärtlipäeva rajud
puud esimestest koltund lehtedest;
maast käinud üle rängad, külmad sajud.

Nüüd raskest terast kaugel’ lendab lest,
kus aasta lõikust juba tuulatakse;
tuul puhub läbi rehealustest.

Nüüd uudsevilja veskil jahvatakse,
näe, pilvemüüri vastu kerkib tiib;
ja uusi ahtmeid parsil’ ahetakse.

Käes sügisene pööripäev. See viib
mu mõtte väljadelt, mis maameest kiitvad.
Kui lahja on su oma põllu riib!

Siin põhikirde hiilid noorust niitvad,
ei pärjaks ole iial valminud
su pööripäevad, päikest, tormi liitvad.

Kui vähe oled salmiks valminud!

II.
Maa tuuline mull’ harida on antud,
ei teinud seda luule viinamäeks;
mu vaimustused liivasse on kantud.

Kes Alpisid kesk soosid enam näeks,
kesk lausku varjamata lagendikka?
Neid noorena kord nägin. Valjuks väeks

rist-tuuled olnud: ilmu imelikka
nad loonud, kuid siis heitlikud need jõud
ka raband meele ootus-lootusrikka.

Kus käinud alles kevadised kõud,
külv uudsemullast tõotand ohtrat lõikust,
sääl sügisviru löönud noored tõud.

Ma olen kuulnud Wolbri tuulte hõikust
ja poris näinud vabaduse vaod;
ma olen tunnud võimetuse võikust.

Mu ohvrisuitsu maha vaotand saod.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://kreutzwald.kirmus.ee

Szélország (Magyar)

I
Bertalan-éji viharok üvöltve
tépték a fák sárgult leveleit.
Hideg esők szakadtak le a földre.

A polyva messze röpül a szelid
magtól - éles szél fúj át a csűrön, míg
az idei termést kiszelelik.

A jó száraz magot malomban őrlik -
Felhőfalig nyúlik fel a malom.
Új kévéket szárítnak. Zord az ősz itt.

A napforduló viszi valahol
gondolataimat a kenyéradó kezekről -
az én sovány barázdáimra áldás nem hajol:

északi szél kaszálja le ezekről
az ifjúságot. Napjaim fagyok érik,
satnya kalászokká nőnek ezek föl.

Milyen kevés a vers, mely itt beérik!

II
Földem: Szélország, megművelnem ezt kell -
Dalommal szőlőheggyé tenni vágytam,
s hitem és vágyam homokba veszett el.

Az Alpokat lesem, de szűk világban
élek, árnyéktalan síkon. Mint ifjú
láttam őket: vergődve nekivágtam

a csúcsnak, de éreztem: csontomig fú
zord zimankó, mely vaksötét napot hoz
és fagyot és félelmet ont, amíg fú.

Visszatértem a feltört parlagokhoz:
záporoktól zsendültek a vetések,
de ért kalászra gyilkos ősz csapott most.

Megint a szél! A szabadság-mezsgyének
barázdája sártengerbe merült le -
tehetetlenség iszonya emészt meg.

Földre lapul már áldozatom füstje.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap